Megint próbálkozom a kovásszal. Testveremtől…gyönyörű!

Három lisztből - kenyérliszt, rozsliszt, sárgaborsóliszt - kovász, só, víz.

Mindössze fél kilós vekni, de jó illatú és szép. Bármilyen belül, jó érzéssel fogom enni.

Valami fura van bennem. 
Ünnepben vagyok minden szinten. 
De közben mérhetetlen elhagyatottságot is érzek. 
Mégsem rossz az érzés. Olyan biztonságot adó, visszajelző, megerősítő. Olyan: - Na kislány jól haladunk! - vicces megjegyzés, melyet a szellememtől szoktam kapni. Egy humorzsák! Próbálom testi mivoltomat is hozzá igazítani…néha sikerül. Olyan könnyed, békés a tér nála. Néha azt is tudom ilyenkor mondani: nálam. Mikor tényleg eggyé olvadok. Mikor nincs elválasztás, mikor áldott minden és MIND-ÉN. De ez csak ebben a helyzetben  értelmezhető. 
Rengeteg önmunka és még mindig azt érzem sehol sem vagyok. Pedig mindig ott vagyok. Miért ez a szétválasztó gondolkodás? Mi végre? Tudom, az én megvilágosodásomra…. De az mikor van? Mikor jő el? Lehet, hogy mindig is itt volt? Csak nem látom a fától az erdőt? A csepptől a tengert? 
Mindenestre jól vagyok. Fájok néhány izületemben, főleg a csípőben. Valószínű valami olyan teher, amit még nem tudtam feldolgozni egy év alatt sem. De keresem. És mikor keresek, akkor megjön a válasz. Általában elképesztően egyszerú és hétköznapi. 

Szeretem Tao fikarc:

Mielőtt megvilágosodsz, hordj vizet a kútról! 
Miután megvilágosodtál, hordj vizet a kútról!

Haladok lépésről lépésre. Vagy az sem biztos, hogy haladok, ez is egy illúzió?

ÚSSZ LE A MÉLYBE!

Készítettem a mai koszorú készítésre egy madártej vegán lehetóséget.

Finom valilíás, krémes lett.

Fogpaszta fiamnak és magamnak: kökuszszír, szódabikarbóna, fodormenta illóolaj.

Lepényke az éhes énemnek. Mielőtt még a kovászos kenyér elkészült volna, majd éhen haltam. Húgomtól ellesve, készítettem lepényt serpenyőben sütve.

Megtöltöttem szójabab pátsétommal, rengeteg hagymával, piros kápia paprikával és készen van.