Ezt a fotót egy Nővérem küldte nekem. És hűen mutatja, ahogy az elején kapcsolódtam egy állati erőlényhez. Olyan közel kerültünk, hogy lassan az évek során elkezdtünk változni. Mindketten. De tudom már, hogy ez mindössze az önismereti munka része volt. A sárkány együttműködő. És éppen úgy viselkedik a szellemi térben, mint én a fizikaiban, lelkiben.
Ahogy egyre jobban közelítettem a valós önmagamhoz, lehetőséget kaptam arra, hogy eggyé váljak vele, így lettem alakváltó. Mikor a tér elkezdett illúzióva válni bennem és feladtam minden erőfeszítésem arra, hogy bármit is akarjak, egy egyszerű ‘na én most becsukom a szemem’ szokásos mondat után, kiléptem a térből. Rajta át.
…és ott találkozhattam egy magasabb szintű, ...
A bölcsességek gyakran
Paradoxonokban lakoznak.
Az egyszerűség kedvéért
Leszek most bonyolult.
A kvantum-valószínűségek
A létezés alapjául szolgáló
Tudat szabad lehetőségei.
Vagyis a valóság közmegegyezés.
A közmegegyezéses valóság hiánya:
Az öntudatlan létezés állapota.
Mert nincs a létezésnek közmegegyezéses
Leírása, röviden ez a mi válságunk
Filozófiai gyökere.
Egyszerűsítsünk tehát
A közmegegyezés
Lehetősége kedvéért.
2022. március 31., 10:57
Mennyire fontos a fénytest aktiválása?
Egy ideje ‘üldöznek’ az ezzel foglalkozó oldalak, felvételek. Egy-egy követett (nem sok van!) oldal egyik pillanataról a másikra átváltott erre a témára. És rengeteg adat önlött be, amikkel nyakig lettem. Úgyhogy abbahagytam a nézésüket, a legtöbbet le is tiltottam. Tekjesen eldobtam az agyamat attól, mikor valaki elkezdett ‘artikulátlan’ (ami nagyon is artikulált) hangokat kiadni. Dühös lettem tőle. Totál hülyének néztem őket. Idegesítettek.
Miért?
Mert tele voltam - de még vagyok is - ragadványokkal. És mint egy massza ez húz vissza. Persze igen sok szart ledobtam magamról már, és ez igazán nagy megkönnyebbülést hozott.
És láss csodát! Egyszercsak - amikor úgy lazán ...
Aline Habib oldaláról
Azt olvastam egy kedvenc oldalamon, hogy olyan ez a Telihold, ahogy a Pluto mozdul az égen egy újabb 20 éves intervallumra a Vízöntőben, ahogy
A CONSERVATIVE, OLD FASHONED LADY, CONFRONTED BY A “HIPPIE” GIRL.
EGY KONZERVATÍV, RÉGI MÓDI HÖLGY, SZEMBENI ÁLL EGY „HIPPI” LÁNNYAL.
Csúcs! Hát remélem, hogy a Vízöntő lesz annyira bölcs, hogy kiveszi az Elmúlóból a használhatót és ezerrel tovább húz minket.
És miután összeraktam mindezeket magamban, ezzé vált:
Úgyhogy hajrá Plútó a Vízöntőben vagy mi?
Ez az életem nem a csillagok papírravetésével fog azt hiszem eltelni. Elég ha kimegyek reggel az ég alá, és figyelek a megérzéseimre. Ebből adódóan a változás csalhatatlan. Mert az ...
Litván-amerikai régész , aki az újkőkorszak és a bronzkor kultúráit vizsgálta. Ő vezette be „A régi Európa”-kultúra fogalmát. A hagyományos nézetek szerint a legkorábbi civilizációk a bronzkori Sumer és Egyiptom voltak. Ezzel szemben a régészetben kialakult egy másik, a régészeknek csak egy csoportja által támogatott felfogás, amely azt mondja, hogy a civilizáció kialakulása korábbra tehető. Ennek az elméletnek egyik első képviselője Marija Gimbutas.Az újkőkor idején, i. e. 7000 körül, Közép-Európában , a mai Törökország területén, Egyiptomban , Palesztinában és az Indus völgyében mezőgazdaságra alapozott civilizációk alakultak ki egymástól függetlenül. A Közép-Európában kialakult civilizációt nevezte ...
Ráindulás a tojásrántotta vegán megfelelőjére.
Mint fehérje a házi szójatofum került azonnal előtérbe. Aztán próbálkoztam már mandula és dió tejjel is, de a mostani variáció vált be eddig legjobban. Néhány szem kesut (naparforgómag, sütőtökmag), beáztatok úgy 1 dl vízbe. Fekete sóval (kénes, tojásra emlékeztető ízű), késhegynyi kárival, kurkumával összebotturmixolom. Fél fej hagymát félkarikára vágva megdinsztelek olajon, majd erre úgy 5 dkg szétmorzsolt tofut dobok. Kicsit pirítom, majd a kesus lével felöntöm. Keverem, amíg besűrüsödik. Házi savanyú káposztával és fekete köményes, lenmagos, kendermagos kovászos kenyérrel eszem.
Foto - Valkó Lajos - A völgy (2024)
Andrássy Réka - 8. vers
Lépegető
túlél
ki csak él
de lépni fél
az nem is halad
egyedül vagy magad
nincsen annak gondja
ki nem teszi, csak mondja
és ül, mint várában a herceg
ki az ablakból kiabálva henceg
és süket belül az Istene szavára
kinek nem inge, ne vegye magára
friss víz meg kenyér kell az útra
és lélek, mi bírja újra meg újra
hajlott háttal is menni előre
völgybe vagy hegytetőre
reményben és hitben
tiszta, fehér ingben
vinni magunkat
az álmunkat
míg tart
a part
Elképesztően egyszerű és igen rápláló étek lett.
Egyszercsak megkívántam. A füstös ízt, amúgy is igen kedvelem. Hát elkezdtem keresni…először. Aztán olyan fura recepteket találtam, ami nem nyerte el a tetszésemet. Lisztes szósz, meg füstlé. Nnna, hagytam is!
A hónap elején mindig rendelek nagy adagban alapanyagokat és először, így rendeltem kesudiót. Nagyon régen ettem már és úgy döntöttem jöhet.Azőta számos édes és sós étek en is kipróbáltam már.
Hozzávalók 1 személyre:
kismarék kesudió, legalább 2 órára beáztatva (napraforgómag, dió is éppen annyira megfefelő),
kb. 5 dkg reszelt tofu (házi készítésű),
1 kk füstölt paprika,
15-20 dkg teljeskiőrlésű spagetti (én a Kukutyin Műhely, Organikus ...
Az oldal ismeretlen hibaként nem jeleníti meg lejátszóban a felvételt, de én azt szeretnem, ha minél több emberhez eljutna.
Íme : https://www.youtube.com/live/-hWN7I_v1SA?si=v7-ZLuh7iORdTNR4
A mai időkben, az iskolák kerékkötőiként tekintenek a különböző nem belepasszoló gyermekekre. Pecséteket nyomnak rájuk, hogy megpróbálják belebénítani, belerokkantani az adott hálózatba. Ilyenek az Indigó, ADHD, Autisztikus és még sok más pecséttel illletettek. Mary elmondja, hogy ők bontani jöttek a rendszert.
Én magam is Indigó vagyok, ezért értem amiről beszél. Két évesen már igen komoly tapasztalataim voltak a csillagnemzettségemmel. Négy fiam is igen ‘fura’ gyermek. Akiket nem vittem tanácsadásra és nem kezeltettem. De teljes ...
Meg kell hogy mondjam néha igen nehéz volt ezt élni. És sokszor azt hittem, velem van a baj. Ez igen mélyre le tudott húzni. Mígnem elfogadtam a lélekhívásomat s tettem a dolgomat. Teszem a mai napig.
Ez a nem túlságosan szép étkeim közé tartozik, de mennyei az íze. Igen laktató! Krémes, fűszeres.
Hozzávalók:
2 ek hidegen sajtolt napraforgó olaj,
1 közepes fej hagyma, apróra kockázva,
2 sárgarépa, aprőra kockázva,
1 petrezselyemgyökér, apróra kozkázva,
4 gerezd fokhagyma, apróra vagdosva,
2 ek étkezési sörélesztő,
csipet erőspaprika pehely,
2 babérlevél,
3 közepes rózsaszín, nem szétfövő krumpli, hámozva, felkockázva,
2 ek mustár,
só, őrölt bors,
6 csészényi zölségleves,
400 g tisztított, felezett kelbimbó,
1 1/2 csésze főtt óriás, fehérbab,
1/2 csésze apróra vágott savanyú almapaprika, vagy savanyú uborka, vagy savanyú zöldparadicsom,
2 ...
John Woodson (Matthew Settle) drámai véletlenek sora folytán Peru őserdejébe kerül és részt vesz kilenc ókori pergamentekercs felkutatásában. A tekercsek tartalma világméretű megvilágosodást eredményezhet és a spiritualitás eddig nem tapasztalt mélységeivel ismertetheti meg az emberiséget. Korrupt egyházfők igyekeznek megakadályozni, hogy a prófécia napvilágra kerüljön. Ettől kezdve John sorsát rejtélyes véletlenek irányítják. Akivel csak találkozik útja során, közelebb viszi a kilencedik tekercs titkának megfejtéséhez, de nem fut-e ki az időből?
Port.hu
Elképesztően egyszerű!
Liszt-, tojásmentes.
Éppen babos ételhez főztem hatalmas fehér és lila babot.
Mire megfőtt rájöttem, hogy a fehér féle bab, bőven elegendő az ételemhez. Ezért kiválogattam a lilát. Emlékeimben benne van, hogy Mamikáim sokszor emlegették a babpürét, babos piskótatekercset, ami gesztenye ízű volt. Hát belevágtam, hajrá.
Láttam már hasonlót, vegán sütő oldalon, de azok csupa olyan dolgot használtak, ami nekem nem volt itthon. Kivéve a bab.
Beáztatok 1 marék saját, aszalt kajszit vízbe. Ezután a kb. 10 dekányi, megfőtt lilababot, beteszem egy hosszúkás keverőedénybe. Vaníliát és 1 ek repcemézet teszek hozzá. 1/2 csészényi mandulát, kávédarálón ledarálok és hozzáöntöm. Ekkorra már a kajszi ...