Valamiért központi kérdés a decemberi ünnepsor idején az egyedüllét és a magány. És egészen betegesen cserélik össze az emberek a dolgot. 
Én nagyon szeretek egyedül lenni. Mindig is szerettem. Régebben a könyvekkel, aztán már teljesen önmagamban. Mindig kerestem a pillnatokat, amiket önmagammal tölthetek. Még 4 gyermek nevelés közben is. Inkább felkeltem hajnalban. Énidő, mondják mostanában. Igen, ez nagyon fontos! Az Énidő az ami megtanít merengeni, önmagadba belemélyedni, és önmunka által rájönni az önszeretet ízére. Persze ehhez kell ‘némi’ tudattágítás is. Hogy pl. nemcsak fizikai testek vagyunk. És igazán jól csak akkor jön rá erre az ízre az ember, ha egyedül van. Aki nem volt még egyedül életében, az valamitől fél. Ragaszkodás alakult ki benne egy elképzelt idea iránt. Amit időközönként jó felülvizsgálni. 
Egyedüllétedet köszöntsd barátként, akit megismerni érdemes!

Az egyedüllét sok mindenre megtanít. Például anyagilag függetlennek lenni, tevékenynek maradni, kimunkálni magadban, hogy tényleg ki is vagy; figyelni a saját igényeidre, azaz öngondoskodóvá válni; tisztábban látni a kapcsolatokat és azokat, akik a határaidon át akarnak jönni (önvédelem). A függetlenség teljes repertoárja előjön és ettől annyira boldog leszel, hogy az amigdalád hatalmas sóhajtásban tisztul ki és megjelenik az állandó boldogság állapota. Megjelenik egy felelősségtudat és az is, hogy csakis önmagadért tudsz felelősséget vállalni. (Kivétel ez alól a gyermek - kb. 18 éves koráig -, akit vállalsz és nevelsz.)
A csendes, zavartalan, hosszú merengés megtanít arra, hogy hallgass a megérzéseidre és a benned megjelenő bölcs hangra. 
Én addig nem engednék senkit sem felnőttnek nevezni és személyigazolványt kapni, amíg több évig nem élt egyedül.   


 A magány ellentétben egy szorongás, egy nem megengedő állapot, egy teljes lelki, szellemi bezártság és az önszeretet hiánya. Az ilyen ember szenved, ha magára van hagyva. Fejében illúzórikus képek vannak arról, hogyan is kellene élnie, de azért semmit sem tesz. Elhagyja a cselekvés és a bölcs átgondolás fázisait. Inkább sajnáltatja magát. Azaz elszívja mások erejét. Lemond a saját életéről. 
Ráadásul tökéletesen lehet társas magányban is élni. Ami talán még rosszabb.