2023. aug 14.

Cukkini saláta

írta: P.Gabriella
Cukkini saláta

d2f22b9d-8cb1-4fff-ad2b-8bc1879a8054.jpeg

A cukkini felhasználásának nincsen vége. Végtelen fajta az étkezési élvezete. 
A kertből, napmelegen lévagott apró kis cukkinik a legjobbak ehhez a salátához. Édesek, szaftosak és éppen a megfelelőképpen roppanósak. 
Egy hámozóval, hosszában szeleteket vágtam, mind a sárga, mind a zöld cukkiniből. ezeket aaz ujjamra csvarva fektekertem és egymás mellé helyztem a tányéron. 
Citromos vinaigrette-t készítettem hozzá. Nagyon egyszerű. Egy adagra egy evőkanál citromlé, kevés hidegen sajtolt olaj (nem több, mint egy teáskanálnyi), csipetnyi só, bors. Összekevertem és ráöntöttem a cukkini hurkokra. Hogy teljesebb legyen kevés fenyőmagot pirítottam szárazon s 3zt rászórtam a salátára. Kertből frissen szedett apróra vágott bazsalikommal fűszereztem.
Mivel ez egy teljes étkezés része volt nálam most, ezért sós vízben kölest főztem hozzá. Kevés maradék tofut vékonyra szeltem és minimális olajon pirítottam meg. Sóval és füstöltpaprikával ízesítettem közben. Két újhagymát diagonálisan szelve és madársalátát tettem még a tányérra. 

4c8088fb-93b2-46d6-9e36-1209f63f3e35.jpeg

c8c70188-91c0-49fe-8000-8e08fad2eea6.jpeg

3b4a425a-742b-4467-81b4-de6040896822.jpeg

JÓ ÉTVÁGYAT!

Szólj hozzá

Kert Konyha Vegán Étek