2023. jan 09.

Szója tofu készítése

írta: P.Gabriella
Szója tofu készítése

 

77f04df8-97c1-4311-9070-a52664dc0806.jpeg

Izgatott már jó ideje az elkészítése. Szójatejet egy ideje készítek már. Tehén tejből is anno készítettem már paneer-t. Ezért azt gondoltam, ez sem lehet valami nagy ördöngősség. Nem is volt. Ugyanannyira munkás csak, mint az indiai fajta. 
A szójababot (2 csészével) ugyanúgy 24 órára beaztattam, mint a tejnél. Lemorzsoltam az áztatóvízben a héját és ezt kiszedtem belőle. Leszűrtem az áztatólét róla és turmixgépbe tettem először 5 dl vízzel. Jól összeturmixoltam (1-1  1/2 perc), aztán a maradék (5-8 dl) vízzel is felöntöttem. Ezt vásznon át leszűrtem, jól átnyomkodtam.

d8d021e0-cb7b-4dac-ac64-3efbdbe8d0fc.jpeg

Lábosba tettem és a már akkor jelentkező habot leszedtem róla. Ezt főzés közben is többször ismételtem. Alacsony hőmérsékleten 20 percet főztem, néha megkevergetve.
Mikor készen lett hagytam állni úgy 5 percet. A keletkező vékony hártyát szintén leszedtem. Ezután nagyon finoman adagolva, kevergetve hozzáadtam max. 3 evőkanál ecetet. Én itt az ajándekba kapott vackorecetet használtam. Kitűnő lett! Ahogy kevergettem, szépen kicsapódott a fejérje.

df135c9c-11ad-4d37-9446-1a5aec9bac1d.jpeg

bd0b5652-05a9-40e9-8185-2aadbc7eefa4.jpeg

Ezután egy sűrű szűrőben átszűrtem, majd a benne hagyva lenyomattam súllyal, amíg csepegett ki belóle a savó (kb. 1/2  óra). És készen is volt. 

Már használtam is belőle, lesütöttem sushiba. Isteni!


Ez a kis felvétel nagyszerűen végigmutatja az elkészítés folymatát.


https://www.chinasichuanfood.com/how-to-make-tofu-at-home/

…és még egy elég jó felvételt találtam: 

77301440-822f-4154-b775-a3431d9cfd16.jpeg

Szólj hozzá

Konyha Vegetáriánus Vegán Étek