Az erdő tele van meglepetéssel. minden alkalommal mikor kimegyek a közelibe a természet meglep valami feledhetetlen ajándékkal. Mindegy, hogy tél van, vagy nyár, vagy bármilyen része az évnek, lapul egy kis titok, bújó élet, lüktető érzés benne. Pedig ez az erdő nem is igazi erdő. Olyan erdősáv. Mégis, mégis a rend évről évre visszaáll. A fakivágáskor ott maradt erdőszéli törmelékben előszeretettel lapul meg és otthont talált az aranytinórú. Szép sárga, szivacsos alja és piros szára teszi tetszővé. A bimbós pöfeteg pedig az erdő melletti kaszálón 3 m átmérőjű boszorkány körben nőtt. Hófehéren ragyogó manósipkái szívet melengetőek. 

Az erdő mélyén pedig ott zöldellt a hagymaszagú kányazsombor friss levele és nem messze tőle a kígyóhagyma. Szedtem egy-egy csokorral belőle. 

A tinórúból krémleves lett. Vajon és olívaolajon megpároltam fél, apró kockára vágott hagymát, rádobtam a felszeletelt gombát és rövid ideig összepároltam. Só, bors hozzá. Felöntöttem vízzel és puhára főztem. Botmixerrel pürésítettem és 1 dl tejföllel elkavartam. Mennyei lett!

A bimbós pöfeteget felszeleteltem és kevés szalonnával megpároltam  Hozzádobtam a kányazsombort és kígyóhagymát laskára vágva és ízesítettem borssal és sóval. Megfőztem a széles metéltet és összekevertem a raguval. Kis olívaolaj és frissen őrölt bors a tetejére és kész. Isteni volt!