2018. máj 13.

Miért Fekete a Madonna?

írta: P.Gabriella
Miért Fekete a Madonna?

Előre bocsátom, hogy még sosem foglalkoztam a Fekete Madonna létezéssel. Hallottam már, hogy van ilyen, de nem keltette fel az érdeklődésem. Olyan furának találtam, mikor olvastam, hogy sötét a színe, de ennyi. Nem gondoltam bele, hogy ennek jelentése lehet. Aztán ma reggel felkelés után térültem fordultam és 15 perc után felmerült bennem a kérdés, hogy miért feketet a Madonna? Nem volt különleges, hogy ilyen hirtelen jött, mert rendszeresen fordulnak elő úgymond a semmiből előhalászott gondolatok, kérdések, amiknek szeretek utánajárni nyomban, ha találok forrást hozzá. Ha nem találok, szoktam várni pár napot, mert az is megszokott oldódni, hol tudok utánanézni, vagy megkapom a választ. Most találtam hivatkozásokat. Voltak olyanok, amiken jót nevettem, voltak, amiket nem találtam méltónak leírni. Ez az írás amolyan gondolatébresztő nekem is, úgyhogy olvasd így, kérlek! Összekapcsolódtak bennem a különálló, már régen, vagy újonnan megszerzett tudások. 

fk.JPG

Montserrat

A világ sok országában található Fekete Madonna. Nagy misztika övezi. 

fk1.JPG

 Madonna of The Puy En Velay 

Leonard Moss szerint (1952) három kategóriára bontotta, hogy miért fekete a Madonna. 

1. A sötétbarna és fekete madonnák arckifejezése és pigmentáltsága az oda jellemző bennszülött lakosságtól ered 

2. ...a fizikai romlástól.

3. ...és a világításra használt gyertyák füstjétől.

Komolyan! Olyan jót nevettem. :) 

fk3.JPG

Mindenhol a világon van Fekete Madonna. De érdekes módon rengeteg van a fehérek lakta helyeken. Európában 400-500.

isis_es_rocamadouri_fekete_madonna.JPG

Isis és a Fekete Madonna, Rocamadour

Sok tudós állítja, hogy a legrégebbi Fekete Madonnák, már a kereszténység előtt jelen voltak. Ezek az ereklyék olyan helyeken találhatók, amik előtte pogány kegyhelynek használtak - Dianának, Artemisnek, Cybelének és más Istennőknek. Némelyik megjelenésében nagyon hasonlít az egyiptomi Anyaistennő, Isis szobraira, aki Hóruszt tartja. Kifejezi a női energia, ősi, örök erejét. Mindig trónon ül, koronával a fején és az ölében ülő fiú gyermek jelképezi a belőle lett hímet. Ami így egyben van. Az archaikus paraszti világban sem választották szét, így mondták: Jézusmária.

 De mi is a női energia? Honnan ered? 

tiamat.JPG

Tiámat

Kedvemre való volt tanulmányozni régebben az agyagtáblák üzenetét, az Enuma elis-t. Akkád nyelven íródott, sokak állítják, hogy régisége egészen az ie. 12. századig nyúlik vissza. Ennek első táblája kezdődik így: 

Midőn fönn az ég nevetlen

s alant a föld szintazonkép;

Apszu, az ős-kezdet, minden

dolgok teremtője-atyja

s Mummu-Tiámat ősanyánk még

vizeikkel egybemosódtak;

nem volt szárazföld se, láp se,

a egyike sem az isteneknek;

név nélkül szunnyadozott a sors is,

betöltetlen várt a végzet -

Apszu s Mummu-Tiámat akkor isteneket nemzettek s szültek: 

Rákos Sándor - Gilgames - Agyagtáblák üzenete

 Akkád nyelven eredeti:

1 e-nú-ma e-liš la na-bu-ú šá-ma-mu

2 šap-liš am-ma-tum šu-ma la zak-rat

3 ZU.AB-ma reš-tu-ú za-ru-šu-un

4 mu-um-mu ti-amat mu-al-li-da-at gim-ri-šú-un

5 A.MEŠ-šú-nu iš-te-niš i-ḫi-qu-ú-šú-un

6 gi-pa-ra la ki-is-su-ru su-sa-a la še-ˁu-ú

7 e-nú-ma DINGIR DINGIR la šu-pu-u ma-na-ma

Tehát ekkor már volt Hímség és Nőség.

Aztán mikor az istenek csúfolták és fellázadtak Tiámat ellen, így szól tovább a történet:

Dúlt-fúlt Apszu, búsult Apszu;

Tiámat szíve megvonaglott;

Mummu dühhel en-csípőjére ütött;

rossz kezdet rosszabb folytatást szült;

viszály készült az istenek között...

 

Apszu, a nagy istenek őse,

ekként szólott Mummuhoz akkor:

"Szívem öröme, Mummu, követem te!

Készülődj útra, megyünk Tiámathoz!"

 

Jó szaporán útnak eredtek

s érkezve Tiámat elébe, térdet és főt hajtottak...

Itt már látszik, hogy a Mélységek Anyja, Mindenek Szülője Tiámat volt. Ő a sötétség, az ősvíz, Mummu-Tiámat a női esszenciát hordozta. A mai időkben divat a sötétet rossznak, a fényt jónak mondani. Mondjuk nemcsak ezzel van így...

A sötétség a tisztát, az abszolútot, a formátlant képviseli. Az arab sivatagban az éjszaka  egy határok nélküli realitás: a formák felbomlanak, nem láthatóak sem homok dűnék, sem tevék, sem bármi más; minden formátlan, csak a sötétség létezik. Ez Isten tisztaságának, formátlanságának szimbolizálása, Allah az abszolút. A sötétség elnyeli a fényt, a forma megnyilvánulása felett, azaz A Létezésen Túl. Ez tehát Isten e világon túli szépségére utal, túlmutat a teremtésen, melynek elérése a szufi legfelsőbb szintű célja. 

Bővebben Az Iszlám és az Istennő

liesse.JPG

Notre Dame de Liesse

 

Szóval helyben vagyunk.

SÖTÉTSÉG = ŐSANYA, ŐSVÍZ, ŐSKÁOSZ.

Ezért fekete ezeknek a gyönyörű Madonnáknak az arca, keze. És ezért fekete a vele egybeolvadtan ábrázolt gyermeké - aki fiú -, mert ahogy a Biru-gur mondja: 

Múlhatatlan nősténységből fakadt múlandó hímség. 

0_artemis_of_ephesus_musei_capitolini_3.JPG

Ephesus-i Fekete Artemis.

Minden egy, egyik sincs a másik nélkül. 

 A Fekete Madonnák világszerte őrzik azt az ősi kódot, azt a nyugalmat, azt a nagyságot és gyógyító erőt, mely a lényeget takarja. Ha fellebbented a fátylat, meglátod mögötte ezt. 

Csodák, fantasztikus gyógyulások, újraéledések történnek a szobroknál. Mert ilyenkor visszaállítódik az eredet, az eredeti. 

Ez az én véleményem, nagyon rövid kutatómunkámé. Lehet, hogy változik majd...de azt hiszem alapjaiban most rendben van bennem. Jó érzésem van. 

16_2.jpg

Szólj hozzá

Boldogasszony Mítosz