Bálint nap környékén rájöttem már sokadszorra, hogy tulajdonképpen mindennap, akármikor tudok szerelmetes lenni. Akár egy tárggyal, akár egy emberrel. Mindenben és mindenkiben felfedezem az esztétikát, az Istenit. Mostanában éppen a legnagyobb ilyen eseményem a dob, amit hosszú vajúdás után sikerült beraknom az életembe. Az öröm mellyel megfogom és megsimogatom, a hála mellyel készítőire gondolok, a hang melyet kicsalok belőle (egyenlőre sután, szárnypróbálgatva), mind a szerelmetességet növeli bennem. 

Egy egyszerű tükörtojás is emeli bennem ezt az érzést. Mellé barátnőm isteni, csípős cukkini kréme és a saját készítésű kenyér kivágott szívecskéi szívetmelengetőek. 

Két éves napon érlelt, nyers rózsalekvárom jutott eszembe ma reggel. Kinyitáskor kicsapó bódító illata, édes, balzsamos íze semmihez sem fogható. Szeretet...nem hiába a rózsához is kapcsolják. 

Ezzel a fenséges "lekvárral" koronáztam meg tejben főtt kölesem, amibe még ékkőként egy kocka keserű csokoládét is csempésztem. Ma jöttem rá, hogy alig érezhető kesernyés mellék íze vonz annyira a köleshez. Szeretem a keserű ízt. Mindig is szerettem. A laktató mellékhatása pedig igazán kedveltté tette nekem.