2017. dec 09.

Álom vagy valóság?

írta: P.Gabriella
Álom vagy valóság?

theta-healing1.jpg

48-golenya-agnes.jpg

Golenya Ágnes

Tegnap voltam Golenya Ágnes előadóestjén (fenti címmel), ami valami más volt, mint amit eddig láttam tőle felvételről.

Úgy mentem oda, hogy majd én akarom eldönteni, hogy mi az amit elfogadok ebből. 

Érdekes módon a saját élményein kívül - ami csodálatos volt és egyben hajmeresztő is -, nem hallottam semmi újat, ami az én életemben ne lenne jelen. Pedig nagyon odafigyeltem, hogy csak az ragadjon meg, ami rezonál velem is. Jó érzés volt innen is visszajelzést kapni, hogy talán azért valamit jól csinálok az életemben. 

komfortzna.png

Szó volt arról, hogy a mai embert minden arra ösztökéli, hogy kényelemben, belül a saját komfortzónájában éljen. Teljesen elfojtva, elkényelmesedve - ő úgy mondta zselészerűen. Korlátaiba beszorulva és egyre szűkülve.

13081625_1281959778499718_1357342512_n.jpg

Saját tapasztalat, hogy mindig, hangsúlyozom mindig akkor történtek jó és előre néző történetek velem, amikor állatira elvette az eszemet valami. Mert megáll az ész. Csak ordítasz, vagy zokogsz, vagy a fájdalomtól, vagy a kétségbeeséstől és elég alázatossá válsz arra, hogy felfelé kezdj kommunikálni. Ki kellett nyitnom magam teljesen, mindenre. Konkrétan ez egy éve volt. Egy szóval sem mondom, hogy könnyű volt megtenni és nagyszerű érzés volt, amik jöttek utána, de lépésről-lépésre, időről-időre, volt egy olyan robbanásszerű tapasztalásom. Úgy képzeld el, hogy van egy gömb, amelyben éled az életed. Információk, tudás halmaza. Mikor elkezded felfedezni és használni ezeket az infókat, tudásrétegeket és elérsz a gömb felszínéig, akkor egy robbanásszerű dolog történik. Mintha kitágulnál. ...és azt veszed észre, hogy egy sokkal nagyobb gömbben ücsörögsz. Megnő a tudásodra való készség, felfedezés.  De mint azt Ágnes is mondta a tudás maga mit sem ér, ha nem tapasztalod, próbálod ki az életedben is.16110925_1381869471873315_3967385441639858176_n.jpg

Igen én is sokat meditáltam, mint Ő is. Igen én is megtapasztaltam a DMT nevű hallucinogén anyagot a tobozmirigyemben. Úgy ahogy Ágnes is mondta: eufóriába kerültem. Repkedtem. Állandó képeket kaptam még biciklizés közben is, ami nem volt annyira veszélytelen. Mindezt meditációval, imával és szívcsakra nyitással értem el. Semmi külső anyagot nem vettem magamhoz.

dna-eslenmesindeki-evrimsel-gizem-bilimfilicom-1.jpg

Tudom és érzem, hogy sejtszinten, vérszinten és a MAG szinten sikerült átírni az információkat. Testileg is látszódnak. Lefogytam, sokkal erősebb és kitartóbb vagyok, ízületeim lazábbak és egyre hajlékonyabb vagyok. Ha bárhol fájdalom van a testemben, viszonylag rövid idő alatt rájövök mi okozza és helyrehozom. Vannak jókedvre derítő, a lehangoltságból kilendítő alkalmazásaim. Ezért már nem toporgok egy helyben egy tök sz.r helyzetben.  Persze természetesen nekem is vannak nagyon rossz napjaim, sőt heteim, amikor valami újjal találkozom és meg kell tapasztalnom azt. Ilyenkor fájok, szenvedek, de megvan bennem az akarat, a hit és a szeretet magam felé is, hogy cselekedjek és lépjek egy nagyot. 

17817813_1247257612058294_2620352155650883584_n.jpg

Nagyon jó szlogeneket találtam ehhez az írásomhoz, amik nagyon egyszerűek, nagyon érthetőek, mégis ütősek.

...és hogy hogyan jön ide az álom és valóság kapcsolata? Úgy, hogy mikor engeded és megérted az események zajlását átszellemülsz és a szellemi erő átjár. Erőt ad, sokkal nagyobbat, mint amit mozgással, vagy étkezéssel bejuttathatsz a szervezetedbe. Olyan erő ez, melyet csak az tud (na nem elmesélni), aki megélte. Nem fáradsz el, jön a jó gondolat, megszületik a megoldás egy pillanat alatt. Van aki ezt elérhetetlen álomnak tekinti, legyint, mikor megemlítem. De sokan vannak, akik már élik ezt. Úgyhogy ezek a  valóságok különböznek egymástól.

Ja és még valami! Az hogy mi mennyire valóságos és életszerű neked, csakis attól függ, hogy miben hiszel és hogy hol korlátoztad, vagy tetted korlátlanná magad. :) 

Jó változást, nagy lendületet a komfortzóna elhagyásához!

 

Szólj hozzá

Élet Tudatosság Meditáció Ima Álom Hit ÉN Tanítás