2017. sze 11.

1. rítus

írta: P.Gabriella
1. rítus

avagy az öt tibeti rítus szubjektív érzékelése

1_-261x300_1.jpg

Az első mozgás a pörgés. Erről már írtam régebben, itt találod.

images_1_4.jpg

El kell érj a 21-es ismétlés számig, hogy érzékelhesd ezt a fajta állapotot. Mikor behívtam a négy elemet és kértem a Felsőbb Énem, hogy dolgozzon rajtam miközben végzem a gyakorlatokat, elkezdek forogni az óra mutató járásával megfelelő irányba, éppen 21-et. Jobb lábamat kitéve, kezeimet ima pózba téve megállok és csakis a hüvelykujjaimat nézem. Kívül még pörög a világ, de belül már belerendezkedem a középpontomba. 

ziggi.jpg

A forgás elkezdésénél még így néznek ki kb. a csakráim. Összevissza egyensúlytalanul. Majd fokozatosan érzem, hogy valami erő felpörgeti bennem a csokrokat. Érzem belül a növekvő erőt és mielőtt robbanásig feszülne a helyzet elérem a 21-et. 

3b509ab2-e449-4716-a06d-15878cd6c51e.jpg

i_ritus_0.jpg

Kép innen

Megállok, belülre figyelek és rendeződöm. Csakráim helyre kerülnek. Összekötődöm Földdel, Éggel automatikusan. Egyfajta henger alakú erőteret érzékelek magam körül, melybe csak úgy berobban a Föld és az Ég ereje. Elég sokáig szoktam így állni, mert nagyon jó és úgy érzem, hogy sejtjeim ugrálnak. Már ettől nagyon jó állapotba kerülök, pedig még nem is mozogtam. 

 

Szólj hozzá

Mozgás Jóga Öt tibeti rtíus