Mostanában rengeteg kérdés merült fel bennem. Egyszerűen megkérdőjelezek mindent, amit tanultam. A dogmákat (kőbe vésett dolgok), a tanfolyamon elsajátított, hallott információkat, a világ mindenség állapotát. Pedzegetem valahol, hogy nincs karma, nincs egy biztos pont a Mindenségben, amiben megkapaszkodhatok, csak Isten. Ezek is csak határok, hogy ne lépj ki a rendszerből. Minden dolog, amit tanulok és berakom az agyi rendszerembe csak bezár egy térbe. A rendszer bennem van. Hogy üres lesz-e valaha, ahová teljesen be tudom engedni Istent, azt nem tudom. Tele van a fejem valótlan információkkal.

Karma ugye. Ez is csak egy félelmet hoz létre bennem, hogy ne kövessek el újra vétket, mert akkor bizony újra és újra... Mi van, ha nincs előző élet? Mi van ha mindent, de mindent amit élek ugyanakkor, ugyanabban a szent pillanatban teszek. A testen kívüli élményeim azt jelentik, hogy elmegyek azokba a dimenziókba, univerzumokba, ahol éppen többet tudok már, vagy talán eljutok oda is, ahol már nem kell tudni semmit sem. Ugye a párhuzamos univerzumok már nem annyira ismeretlen fogalmak. Tudósok igyekeznek bebizonyítani jelenlétüket. Annyira nem különleges már. 

Hieronymus Bosch - Pokol

Menny és pokol. Hihihi... Hát ez... Nem is tudom hogyan jellemezzem, mert annyira vicces. A pokolban már nincsen hely, mert mindenki odajut. ???

Több éve már elkezdtem foglalkozni a mandorlával. Nekem ez legegyszerűbben megfogalmazva egy tér-idő kapu. ezen tudok átjárni meditációban, álomban, néha még teljesen hétköznapi, ébrenléti állapotban is. Mi is az élet virága? A párhuzamos dimenziók érzékeltetése. Időkapukkal a világok között. 

Minden népnek megvan a maga térugrásos ősisége. Pl. a Majáknak ez:

Annyira gyorsan pörög minden, hogy mindenre kérdést kell feltennem. Mikor megírok valamit, abban a pillanatban már meg is kérdőjelezem. Mert már történt valami és máris máshogy van. Már nincs akkora igazság jelentése, mint egy órával előtte. Néha le se tudom írni, megfogalmazni, ami jön, Annyira nehéz, mert olyan érzéseim vannak, amire nincs még szavunk. 

Persze senkit se tévesszen meg, hogy ezt milyen tudattal teszem. Évek hosszú sora alatt jutottam el idáig. Félelmek, próbák, kínlódások, baleset, tönkre ment házasság, felismerések útján. Most már tudom, hogy egyensúlyba kell hozni mindent. Nem szabad megengedni, hogy megbillenjen a mérleg.  Persze ez egyenlőre vágyálom, de a mindennapos tisztító gyakorlatokkal el lehet ide jutni. Sok mindent nem értek még, sok mindennel dolgozom jelenleg is és nehéz ledobni a földi gúnyát. Nem fütyülök a világra és élem bele magam az életbe gondtalanul. Persze nem tudhatom, hogy nem-e így kellene?!  Vigyázok  a gondolataimra, szavaimra, cselekedeteimre. Mindenkivel megpróbálom megtalálni a közös hangot. Próbálom. Majd az idő, vagy ennek az írásnak a vége meghozza következőt.