Be kell valljam, hogy egy ideje - kb. tíz éve -, repesve várom az enyészetet, aztán a teljes befelé fordulás időszakát is. Várom, amikor a mélyben megmozdul a mag. Várom, amikor feljő a világosság. Az állandó úgynevezett fényben élés, kimerítő, kiszárító és vakító is. Hajlamosak vagyunk elkerülni azokat a helytelen viselkedéseinket, amire már nincsen szükségünk. De a mélyben, Sötétben járáskor, sokkal erősebben rá tudunk látni a bennünk lévő szeretetre, hitre, mint amikor villogunk. Valljuk be! Mindenkinek vannak kevésbé kedvelt oldalai. És nap, mint nap belehazudunk a tükörbe, hogy mennyire csaszik vagyunk, csak hogy megtartsuk az önfényezést.  A harmónia az egyensúlyban van.  Semmelyik részünket sem hazudhatjuk el. Mert ugye legjobban magunknak tudunk hazudni. 
 De miért is írtam le most ezt? 
 Mert bizony nekem is vannak olyan pontjaim, amik kínosak. Igaz, most már nem kellenek évek, hogy rájöjjek és felvállaljam, de azért kissé kellemetlen. 
 Például a lustaság. Mert igen, lusta is vagyok. Néha jó ez, néha nem. Emiatt tudok nyugalomban élni magammal, minimalizálva a teendőket. De ez vezet oda is, mikor még szeretnék fát tenni a tűzre, akkor kiderül, hogy már két napja nem hasogattam. Vagy mikor leírom, hogy naponta jógázom…ja…nos, vannak napok, amik kimaradnak. De ez különösöbben nem izgat, mivel alapozva van már a testem, így egy vagy két nap nem oszt vagy szoroz, na de a hideg miatt, igen könnyen lemondok a tetsmozgas hasznáról, akár egy hétre is. A tavalyi évemen meg is látszott. Jó pár kilóval gyarapodtam és bizony az alap hangulatomból is nehéz volt kihúznom magamat. Ami nem éppen ragyogás volt. Ezért a mostani télben erősen megfogadtam, hogy elég erőt veszek minden nap magamon, hogy megtegyem legalább az öt tibeti rítus gyakorlást. Eddig pipa.√
 Aztán itt van még egy dolog, aminek elkezdtem utána járni. Az egészen új, vad félelem a kutyáktól. Sosem voltam puszi pajtáskodásban a kutyákkal (semmilyen állattal sem!), de ez az őrült, kiszámíthattalan hullám, ami a testemen végigmegy, mikor találkozom egy kutyával, párját ritkítja. Az elmúlt 20 évben kétszer is vettem magamhoz kutyát. Az egyik menhelyi, a másik egy vemhesen befogadott kutya egyik kölyke volt, akiért el kellett menni messzire. Mindketten sokat adtak nekem. Rendkívüli dolgokat tanultam meg tőlük és igyekeztem a legjobb gazdájuk lenni. Mikor hosszú kísérletezés után, egy neveletlen kutyának el tudod ültetni az agyában a ‘gondolat csontot’ és onnantól kezes lesz, na az azért valami! Summa summárum, tehát nem arról van szó, hogy rettegtem valaha is a kuttyoktól.  Egy baráti beszélgetésben, asztrológus ismerősöm rámutatott, hogy a kutya marsikus♂ állat…akár mint a férfi. Ő is marsikus… Wow! Ez aztán a löket! Hetek belső munkája után, rá kellett jöjjek, hogy félek a férfiaktól. Na nem beszélni, vagy akár foglakozni velük, ha segítséget kérnek, hanem másként. Annyi bántást kaptam, és olyan beteg lettem ezáltal, hogy teljesen kizártam őket, mint párkapcsolati lehetőséget. Tartózkodom. Rájöttem, hogy teljesebb, harmonikusabb vagyok a férfi nélkül. Önbizalmam és önbecsülésem is megnőtt. (No jó, nem tagadom azt sem, hogy ehhez kellettek a pofonok tőlük.) Úgyhogy ezeket a dilemmákat feloldottam. Mégis ott maradt az amigdalában egy lenyomat, ami maradni akar. És én tartózkodom tőle, hogy elöjelet adjak ennek. Mert csak VAN. Egyenlőre szolgál engem ez a gondolat.
 Aztán volt még egy meglepetés találkozás is. Amikor konkrétan betojtam. Két nagytestű, fekete kutya megjelent a teraszomon, amikor éppen tettem vettem. Visítozva 😁 rohantam be a házba és a konyh ablakból hisztisen kiabálva zavartam el a kutyákat. Elég börleszk. Nem bírtak…elmentek. Ez volt az aza adalék, higy tudtam, ezt már nem rakhatom a mély zsebbe vissza, A kuttyokkal jóban akarok lenni.
 Vagyok olyan szerencsés, hogy két lépésre tőlem van Viki, aki terápiás kutyákkal dolgozik és képez ki. Kértem, hogy segítsen és Ő örömmel megtette. Tegnap voltam nála. Egyenként engedte ki a kutyákat. Először a falka vezért és egy legszelídebbet. Elkerültek, mind aztán az összes többi. Még erős ugatást is kaptam. Még Viki is csodálkozott… Kicsi csali falatokkal - amiket a kezemből ettek ki (leizzadtam azért!) - meg lehetett puhítani a hozzáállásukat. Öröm volt leültetni, lefektetni, forgatni őket. Nagyon hálás voltam nekik. És a falka vezér kutty egy idő után védett. Elképesztő volt ezt megtapasztalni! Most is könnybelábad a szemem. Nagyon sokat jelentett! Teljesen lenyugodtam. Tervezünk még találkákat. 
 Szóval valami ilyenről kellene, hogy szóljon az elmélyülés a beereszkedés a sötétbe. Ez a világosság felhozása az mélyből.