2024. máj 28.

Botlások a régiből az újba

írta: P.Gabriella
Botlások a régiből az újba

fec4e84a-ad3e-4dd1-89cd-2fd18250e7f8.jpeg

A szokás nagy úr - mondják….és igaz. Gyakorolnom kell nekem is az új énemet. Mert letettem valamit nemrég, amihez már nem kell az erőmet adnom. Kiszolgáltam az időt - így mondanám. Vége. 
Ez a nővé válás útja, az Istennő szolgálata. Kitejfeleztem. Nem kell kutatnom, nem kell szolgálnom az időmből. Ezért ma le is töröltem néhány közösségi portálos megosztásomat, írásomat is. Akinek ez a dolga még, az tegye. Tanuljon. 
Néha csak úgy saját hobbiból azért nyilván fogok feltenni ezt azt, de nem szólok senki ellen, aki mást mond, mint amit én megtanultam. Mert emlékszem, hogy anno a fiaim megszámlálhatatlan sokszor visszapörgettették egyes részeit a Bambi filmnek. Ez is ilyen volt:

…és én is átmentem azokon a szakaszokon, amin látom hogy mások vannak. Szóval tudom, hogy jó úton járnak, amíg járnak, és nem stagnálnak. De ez már nem az én dolgom.
Szóval gyakorlom az új énemet. Amúgy igazán tetszik. 

 

 

Szólj hozzá