2023. nov 20.

Szellemi áthuzalozás

írta: P.Gabriella
Szellemi áthuzalozás

a48a664e-439b-4ca5-8716-d6eeecf0fe06.jpeg

Jolanta Tubicz munkája


A szellemi munkában nincsen megállás. 

Erre már többször is rá kellett, hogy jöjjek. 

Ebben a hullámzó novemberben bizony, olyan rálátásom lett, a most már 13 éve zajló változásomnak, hogy az allam leesett tőle. Pedig azt hittem olyat már nem igazan tudok hallani, látni, tapasztalni.  Milyen egós is az ember, ugye?

A SÁRKÁNY alakváltó mibenlétemre most kaptam egy igazi használati utasítást.

Használtam én már ezt a szellemvilágban és hívásra, azonnal ott termettem. Elhívatott vagyok ebben. 

Minden nap - azaz hajnalban, illetve néha éjjel - mikor ébresztőt kapok, a Szellemem segítségével olyan “vizekre evezek”, ahová Ő vezérel engem. Mindig biztonságban érzem magam, és elképesztően adaptív módokon adja tudtomra, amit kell. Ezért mondjak azt, hogy isten ismeri az utolsó hajad szálát is. Igen, mert Ő az Én “Istenem”. 

Egy nagyon rövid és velős meditáció alkalmával, amit J.J. adott, hirtelen éreztem, ahogy átváltozom. Megjelent a gyönyörű türkiz kék-zöld sárkány. De igen halványan. Mintha nem is ez lenne a lényeg. És nem is ez volt. Hanem többszálon csatlakozva, mint ahogy én is csatlakozom a sárkányomhoz, megjelent egy alak. Először homályosan láttam csak. De ugyanaz a türkiz kék-zöld szín jelent meg először. Aztán ahogy élesedett a kép,  egy igen humanoid lényt láttam meg. A színek, a ruhája színei voltak. Mintha pikkelyes is lett volna. Neme nem volt. Igen jó érzéssel töltött el és mosolyt, teljes elfogadást és egyfajta szeretetet érzékeltem felőle. Annyit kaptam meg ezen a csodás, misztikus látomáson kívül, hogy Ő egy || Énem. Ezért volt a csontig hatoló, sok éves, fájdalmas áthuzalozás, a változás néha elkeserítő nyűgje és a “normalitásból” való kivétel is. A megértés, és a világosság olyan erővel borít el, hogy még jobban tudom szeretni Önmagam, és még jobban hiszek Önmagamban. 

©️Pagonyi Gabriella 23 | 11 | 20 | 9:56

5abb6367-a3bb-42b2-9131-904113cf9aa0.jpeg

   Jolanta Tubicz munkája

Szólj hozzá

Sárkány Világosság Alakváltás