Van saját utunk, amit csak mi járhatunk. 

Amikor rájövünk, hogy ezen az úton 

senki nem járt előttünk, senki nem járhatja helyettünk,

ránk tör a félelem. Hiszen új, nincs mankó, kapaszkodó.

Hiába nézünk ide-oda, senki nem mutatja, hova.

Magunkért, magunk által, egyedül, ez a mi felelősségünk.

Pedig olyan egyszerű, a kellek, az eszköz:

a HIT, ami a teremtő erő.

Ott van, ahol a lélek bugyra, az ősvalóban.

Ott nincs kötelék,

nincs kérdés,

nincs függés,

nincs elvárás,

nincs felelés,

nincs kényszer,

csak a valóságunk:

ahol szeretünk, és nem félünk.

Itt magányunk véget ér, mert hazataláltunk.

Jelen-létünk a hit erejével a szeretetben beteljesül. 

2010. Egy s Ég verses könyvból