Amikor látom a szemeteken, hogy benne a félelem,

érzem régi énem, amikor önmagam még nem ismertem.
Amikor csak féltem.
Hogy mitől? Mindentől.
Ma már tudom, ő a legnagyobb kincsem, hiszen
az ebből felszabaduló erőből épültem, s magam most is építem.
Felsőbb Énem megmutatta, amit éveken át adtam tova:
hogyan lehet átalakítani fogságunk, hogy legyen helyette szabadságunk.
Minden, ami nincs az egy-ben, működik a fél-ben.
Mindenki, aki él, aki fél.
A félelem árnyékén tulajdonságokba vetülve mutat rá hiányosságainkra,
amikkel szemben ülve szembesülünk, s látunk rá a teendőkre.
Amikor egyre elkeseredettebben nézzük a történésekben az elveket,
amikor mindent elkövetünk, hogy megértsük a világot,
keressük, és nem látjuk a valóságot,
a másik viselkedésében nem leljük a miértet,
építjük a kapaszkodókat, a mankókat,
mert a biztonságot önmagunkban nem látjuk.
Félünk a másságtól, egy más által teremtett világtól.
Félünk egy új élethelyzettől, a változástól.
Méug ha nem is jó, inkább a begyakorlott,
mert megszokott.
Félünk belátni hibáink, látni igazságaink.
Félünk a létbizonytalanságtól, a betegségtől. Félünk önmagunktól:
e kiszámíthatatlan lénytől, aki néha bátran ellenáll a harcban,
részt vesz a kudarcban, megteremti betevőjét
építi életét, látja jövőjét, DE mégsem leli a félelem miértjét.
A Föld nehézségi ereje a félelem gyökere, össze vagyunk kötve vele.
A félelem játekszerünk erre az életre, ne féljünk hát tőle,
nézzünk szembe vele, hisz éppen ez a mérettetés ereje!
Félelmünk nagysága mutat rá arra az erőre,
amit kértünk tapaszalatgyűjtésre.
Mert ittlétünk a tétünk.
S ha félünk, nem Élünk.
De van ellenszere,
eszköze:
a HIT.
A félelem gyógyító ereje: a hit!
Hit az egyén végtelen erejében,
saját szeretethetőségében, Isteni Énjében.

2010.