Annyira szeretem, mikor az Életet állatira nem érdekli, hogy én milyen szinten vagyok, mit tettem már le az asztalra, mivel foglalkozom, hogy segítek, mit adok másoknak, és az se, hogy éppen akarom-e most azt a felkavaró, porba sújtó, lehúzó, fájó érzést, amivel megérint?!

❗️❗️❗️ N E M     É R D E K L I❗️❗️❗️

Sz@rik rá, hogy tetszik-e nekem. Mert éppen ez jön, ezt kell megélni és - ja hogy még mindig ugyanabban a kapcsolati dagonyában, totál agyament gondolatiságban vagy? - odateszi, löki, arcomba dobja azt, amivel NEEEEM akarok szembenézni. 

Aztán nap végére ha elég bölcsen tudok átgondolni mindent, hitet és szeretetet teszek abba a történésbe, lecsitul a vihar és ragyogó, mosolygó arccal, végtelen hálával döbbenek rá, hogy ez nem is olyan nehéz és fájó. Nem ám! 

...és nem kell éveket várni rá. Csak ki kell tejfelezni a napból mindent. Aztán felemelni egy magasabb nézőpontra egy segítő térbe, ahol jön a megoldás. Ahol nem az agyafúrt egó dönt, hanem a Felsőbb elrendelő elvem, Isteni Lényem. 

Szóval szeretem az ilyen napokat, amiből most másnaponta kijut. Szinte várom már, hogy mi lesz a napi adag? �

Te hogy állsz? 

Minden rendben!

SZÉP JÖVŐT! 

Kép - saját ősz.(fahéjas kakaóval ���)