2020. aug 06.

Fontos, hogy mozogj?

írta: P.Gabriella
Fontos, hogy mozogj?

ff4abbe7-63e1-46b4-bc94-f3e93b788094.png

Egész életemben mozogtam. Voltak évek, hogy kimaradtak. Teljesen normális. A gyermekkorban kialakított jó testszerkezet, pótolhatatlan. A mozgásra nevelés is. Szerencsém volt, mert édesapám és édesanyám is szertornász volt, sőt anyus még dzsúdózott is. Azt hiszem ez is meglátszik bennem, mert a kungfu, a baranta, a macebell és az indian club sem áll messze tőlem. Természetesen ezek és más mozgásfajták is csak kedvtelés szintjén vannak meg. Igazából azért, mert nem szerettem sosem csoportokba, kötelező edzésekre és versenyekre járni. 
Nem szeretek versengeni.

a386c8d6-76aa-410d-bf13-0b8f88e81633.png
Még az öt tibeti gyakorlatozásban sem tudok hónapig kitartó lenni. Vagy heti többszöri kihagyás van, vagy több hét. Ilyenkor átmeneti ismétlésszámmal kezdem. Egyszerűen azért van ez azt hiszem, mert nem akarom, hogy bármi fizikai dolog meghatározó, vagy megkötő legyen az életemben és van bennem egy kis természetes lustaság is. Persze a mozgás is lehet az, ezért vannak akár hetek is, hogy nincs kedvem hozzá és nem végzem. Jó a test pihentetése is. De ha túl hosszúra nyúlik ez a pihenési folyamat, bizony nehéz is visszazökkenni és hiányzik is. A felszedett túlsúlyról nem is beszélve, ami ugye eleve akadályoz még a menésben is. Nem megyek a fogyókúra őrült mélységeibe sosem, de jó megtartani egy kedvező alakot, erőt a testemben. 
f7f41873-72c1-46c5-8ba2-570b2d7dad74.png
Elvetem a különböző diétákat is. Semmi szélsőséges nem érdekelt sem az étkezéssel, sem a mozgással kapcsolatban. Pedig amúgy hajlamos vagyok a szélsőségre, remélem egyre kevésbé!

A jóga, tanítóval való gyakorlása is mindössze addig érdekelt alapban, amíg elsajátítottam a megfelelő testtartásokat és fontos esszenciákat belőle. Ezután már szabadon használtam/om. Persze sok embernek szüksége van arra, hogy csoportba járjon, mert ez ösztönzi a mozgásra és ez jól is van így.  Minden jó. Csak légy tevékeny a saját fizikumoddal. Sokkal könnyebb az elcsendesülés egy mozgássor után. Ne gondolj semmi extra dologra! Néha csak a földön fekve, kinyújtózni is nagyszerű. Mikor érzékeled az izületeket, az izmokat testedben. Ilyenkor tágulsz is egy kicsit. Ha közben mély levegőt veszel, máris tettél a lelki egyensúlyért és a szellemi megmozdulásért is.
Próbáld ki!

570ccb9f-4c7f-4ff8-b172-42e14045c36a.png

Vannak kedvenc emberkéim, akiket megkeresek néha napján a youtubon. Rálelek fiatalokra is. Nem azért kedvelem őket, mert annyira tökéletes a tartásuk, vagy a pózok, mozgássorok amiket végeznek, hanem azért mert ösztönöznek, arra késztetnek, hogy a szépséget, természetest, erőt belevigyem a mindennapokba. Ilyen ez a két lány is. 

JÓ MOZGÁST!

JÓ EGÉSZSÉGET!

SZÉP JÖVŐT!

Szólj hozzá

Élet H Mozgás Természet Jóga