Kik az erdőn vélem jártak, 
Már csak ködbe olvadt árnyak, 
Ki elfáradt, ki elkésett, 
Ki a múltba elenyészett

De hogy elmúlt a sok álom, 
Az erdőt csak jobban látom, 
Nem ütközve emberhangba, 
Érthetőbb az erdő hangja:

A patak zúg, - fák zúgása, 
Madárszárnyak suhogása, 
Bogár rajnak libbenése 
Sűrű szálú mohnövésbe.

Megroppan dűlt fák gallyába 
Eliramló vadnak lába, 
Szél megrezzen a fűszálban, 
Kígyó siklik selymes lágyan.

Megcsendül naponta újra 
Ezerszálú arany húrja 
A beömlő napsugárnak, 
Csillagfénynek, holdvilágnak.

Nincs az erdőn tegnap, holnap, 
Mind egy csöndbe összeolvad, 
Nagy hatalmas néma ének: 
Ezerhangú örök élet.

(1914.)