2018. dec 09.

Mértékletesség szerintem

írta: P.Gabriella
Mértékletesség szerintem

dsc01358.JPG

A mértékletességet én a legjobban úgy tudnám meghatározni, hogy nem hagyom, hogy  vágyaim, érzéseim, személyiségem befolyásoljon, hanem fogom az ökörszarvát, irányítom és uralkodom magamon. 

14_mertekletesseg.jpg

 

 

Amikor a Természet javait, erőit, igazságosan osztom be, pazarlás nélkül, a legkisebb károsodást okozva. 

Mikor saját testi, lelki, szellemi erőimet nem pazarlom, hanem az egyensúlyra törekedve beosztom és ebből töltekezve rálátok egy nagyobb, igazságosabb rendre, amelyből meríteni tudok. 

A mértékletességet betartva, kitartásra, erőre és állhatatosságra tehetünk szert. Fokozhatjuk uralmunkat az ösztöneink felett.

 

 

 

college-young-adult-student-lazy-party-hangover-hedonistic-lifestyle-900.jpgA mértékletesség ellentéte az élvhajhászat (hedonizmus). 

Mikor csak magamra gondolok - általában a földi testre, de előfordul, hogy lelkileg is zsarolok valakit és előfordul az is, hogy valakinek a szellemi értékét veszem el, vagy pazarlom el. 

Mikor korlátok nélkül pusztítom a környezetem, szemetelek ész nélkül, fogyasztásom akár fűtésben, akár vízben, akár vásárolt termékekből a kielégítetlenség és megcsömörlés állapotába visz.

Mikor párom szexuális energiáit elfecsérlem és mélyebb gondolatok nélkül használom a magam sekélyesebb céljaira. Átgázolva szereteten, reménységen és romba döntöm azokat. 

Mikor mások szellemi javait, leszületett gondolatait, még több anyagi jó, pénz miatt ellopom. 

Te döntöd el, hogy mire akarod fordítani az e heti gondolataid, cselekedeteid. 

Szólj hozzá

Élet Advent Tudatosság