Már egy hete is van, hogy meglátogattam egy Bőrműves tábort Átán. A Gyöngyharmat Kézművesházba, Terényi Gyöngyhöz mentem el tanulni. Sajnos csak egy napom volt, de ez is beszippantott. 

Mikor mindannyian összegyűltünk egy kis beszélgetés és teázgatás közben...

...Gyöngy komoly szakmai vetítést tartott a bőrről, bőrművességről. Később jöttem rá, hogy miket is mondott ekkor. Munka közben derültek ki a összetett nézetet igénylő jó tanácsok helyességei.

Ezután régi és még régebbi táskák megfigyelése, válogatása volt a téma. A táskákon lévő megoldások, szerkezetek, kialakítások egyik ámulatból a másikba ejtettek. Ilyeneket nem lehet boltban találni.

Ezek a kedvenceim. Az már bizonys lett számomra, hogy én itt azon a napon nem fogok táskát készíteni. Kértem Gyöngyöt, hogy mutasson kisebb és egyszerűbb lehetőségeket. Ekkor mutatott egy amulettet. Amint megláttam, tudtam, hogy ez az! Amulettet fogok készíteni.Körbejártam a nagy műhelyt és inspirációkat kerestem.

Meg is találtam. Ezt a Tuareg táskadíszt vertem bele a fejembe. Persze szerettem volna, ha így is néz ki, de azért a józan ésszel felmért tudásomat és teljesítményemet felmérve, reális álláspontot vettem fel. 

Készítettem egy papír tervet. Ezen már egyáltalán nem úgy nézett ki számomra, mint a képen látható. Motoszkált valami bennem akkor már.

Gyönggyel maradék bőröket kerestünk, ami  vastagságban és színben is jó. Ebben a táborban mindenről kellett készíteni mintát. Papír mintát, bőrpróbát, ütéspróbát, mintapróbát. Ami először nyűgősnek tűnt nekem, aztán rájöttem, hogy igen...jobb elrontani a próbát, mint a leendő anyagot, tárgyat.  

A bőrt be kellett vizezni ahhoz, hogy szépen lehessen mintát nyomni és karcolni bele.

Gyönyörű mintázó vasak voltak. megindult a fantáziám és egyre jobba bizsergett bennem valami érzés, hogy igen, ez AZ!

Lassan megfogalmazódott bennem a végső alkotás.

Ekkor ebédidő lett, ahol még a kávé is örvényben forgott nekem, mintha meg akarna győzni, hogy biztosan jó az elképzelésem. 

Kivágásra került a forma.

Majd csontkéssel, mintázó vassal, lyukasztóval és állandó vizezéssel elkezdett látszódni, kialakulni a mű.

Még a tetején ott figyegett az akasztószerűség, de rövid lett, ezért levágtuk.

Hogy a színt is megadjam, kék színezővel és kis darab vattával, alaposan összetunkoltam a felületet. 

Gyöngy-féle csendélet

A kilyukasztott örvény alá piros bőrt álmodtam meg. Felragasztásra került. A füleket is beillesztettük.

A hátsó fedőlap is rákerült ragasztással és két kis fülecske is, amiről tudtam,hogy ebbe még kerül majd keresztbe egy faragott fa...vagy kettő.

Körbevágás előtt. 

Ekkor Gyöngy bemutatott a "fa fütyinek", ami mint kiderült - szélező. Hogy honnan a neve? 

...és íme féli készen, de a munka nagy részén túl:

API

szkíta istennő.

Vagy lehet a sumer Istennő

TIÁMAT

is, akik mind az Ősvíz, az eredet ősanyjai, csak egy különböző korszakból.

Mert ez bizsergett a fejemben. 

Vágtam egy vékony diófa ágat és lecsupaszítottam a kérgét. A Diófa a boszorkányok Szent Fája.

Két végeit kihegyeztem és most jön a festés.

...és kész...