2018. máj 03.

Kirándulás kül-hon-ban

írta: P.Gabriella
Kirándulás kül-hon-ban

img_3835.JPG

Wooky Hole barlang - saját kép.

Én egy  teljesen utazásra képtelen ember vagyok. Amint elhagyom a jól ismert berkeket, azonnal honvágyam lesz. De most úgy hozta a jó sors, hogy újra nyakamba vettem a lábam és elindultam. A ködös  Albion volt az úticél. Jó előre megvásároltam a jegyet. Legnagyobb fiam segített mindenben és hozzá is utaztam. Valamiért azt éreztem , hogy el kell látogassak Glastonbury-be...ahol régen, nagyon régen Avalon papnői ténykedtek - szól a fáma. Azt tartják, ha valakit szólított az Istennő, akkor elment arra helyre és ott tanult, felvehette annak a helynek az erőit és beavatást kapott. Ne kérdezd, hogy miért éppen ide és hogy honnan vettem. Egyszerűen el kellett menjek. Fiam felajánlotta, hogy elvisz Stonhenge.re, de oda nem akartam menni. Mondtam, hogy ide vigyen. 

img_3822.JPG

Wookey Hole cseppkőbarlang (ez a hotel táblája, de a képet mindenütt használták a területen.

A kép is jól mutatja, hogy egy boszi, hold, éjszaka és denevérek a szimbólumai ennek a helynek. Amerre jártunk mindenütt a bosziság nézett vissza rám. természetesen nem az a fajta, amit én gondolok erről, hanem amivé lett ebben a patriarchális világban. 

31698823_928894627317285_8692503534924464128_n.jpg

Ez az egyik: Banya üsttel, fortyogó löttyel...

img_3908.JPG

...és seprűvel, bibircsókkal, csúcsos fekete sapkában. Na erről ennyit. Ez a turista látványosság.

wooky.JPG

Ja! Van még egy! Sipkás háztető.

Na de álljunk odébb az egyszerű elme szülte gyerekmeséktől és lépjünk be a szellemileg felnőttebb kategóriába.  A cseppkőbarlang érzésre nagyon jó volt. Itt-ott azért a színes fények bejöttek még, nehogy elkáprázatlanul hagyja a turistákat. Mindenütt víz, víz, víz. 

img_3826.JPG

3. terem

Számomra a harmadik terem volt a legjobb, leglényegesebb és legizgalmasabb terem. The Witch's Parlour - A boszorka nappalija nevet kapta. Az első és legidősebb ösvény vezetett ide. Közel van a felszínhez és valószínűsíthető, hogy itt talált menedéket sok ember és állat is. Találtak itt egy középkorú hölgyet, aki mellett ott volt két kecske csontváza, penik, edények és egy alabástrom gömb...és voilá kész a boszi legenda. 

3207096_stock-photo-spiral-plasma.jpg

Kép - google

A barlangvezető elmondásaiból volt két dolog, ami nekem sokkal többet jelentett. Az egyik, hogy a terem kör alakú volt. Rendszeresen megtelik vízzel és a víz spirálisan mozog benne, körbe-körbe. Ettől a forgó folyamattól lett a barlang kerek.

A kertben található - saját kép

A másik, hogy az animizmus gyakorlói használták sokáig a barlangot rituáléikra, egészen a lezárásig. Tulajdonképpen ez egyike a legrégebbi jegyzett természet hitnek. Együttműködés az élő, teremtett világgal.

img_3842.JPG

Csodálatos volt felfedezni, hogy a felszínhez közeli helyeken , ahol apró réseken bejött a fény, mindenütt mohák és szalagpáfrányok találtak hazára

kigyo.JPG

Kedvemre való volt a kertben heverő sárkány és sárkány kígyó. 

Lapozd át!

Víz, víz, víz és mindenhol víz! Nem is akármilyen. Kristálytiszta. Felerősítve ezzel az Ősanyai rezgést, érzést. Visszaidézve az ősiség távlatából Tiamat ősvíz-anyát, akiből indul a teremtés örvénylő ereje. A gyógynövények garmadája árasztott el mindent. Az útszélén - ahogy az autóval haladtunk -, sikongatva fedeztem fel őket. Jó ismerősként üdvözöltem mindegyiket. Minden összekapcsolódott bennem. Minden egy helyben volt.

chalice-well.jpg

Chalice Well

Sajnos annyira béna voltam, hogy nem néztem utána, hogy a Szent Kút merre található a térségben, így valószínű még lesz egy utam ide...

img_3933.JPG

img_3909.JPG

img_3936.JPG

img_3951.JPG

Szólj hozzá

Istennő ÉN Kiránduli