Vágyaim kirepülnek belőlem, hogy a megfelelő emberrel találkozzak, aki majd beteljesíti őket. Odavonzom, mint méhet a lépesméz. Erre jön. Mert a kétségbeesésem, félelmem, az elkeseredett keresésem mindig választ kap a Mindenségtől. Mert még erre van szükségem. A szükség, a vágy nagy úr! Uralkodik felettem. Nem én állok az eke szarvánál, hanem én vagyok az ökör, akit hajt. Ez egy éhség olyan dolog után, amit mélyen beírtam magamba, hogy ez jár nekem, hogy enélkül nincs földi lét.

Ilyenkor megállok és egy lépést teszek hátra ettől az érzéstől. Kínoz, szenvedést okoz… Végig kell csináljam? Meg tudom oldani? Vagy már tudom, hogy hová vezet ez engem? Látom mi történik?

Ekkor mindig egy hiány lép fel bennem, mert nem vagyok EGÉSZ. Ha az lennék nem vágyakoznék. Ha teljességemet megteremtem magamban (mert az mindig ott van bennem, legbelül), nem kell kívül keressem azt. Ez nem azt jelenti, hogy a bőség, szeretet, boldogság hiányában kellene élnem, csak nem mindegy, hogy függök egy gondolattól, vagy tanítóm az. Ha tovább akarok lépni egy úton, akkor meg kell tisztuljak egy általam köbe vésett dogmától. Ha így döntök, akkor megkapom azokat a lehetőségeket, amik az igazságot adják és támogatnak az emelkedésemben, fejlődésemben.

A döntés az enyém. Szépen játszom az életem, vagy elszenvedem azt? Nem mindegy.

A vágyam, kívánságom a testemhez kötöz engem. Belesüllyedek az anyagba. Akadályoz abban, hogy megismerjem a teljes igazságot. El kell döntenem, hogy egy ideológiát követek, vagy a céljaimat, melyért ide jöttem. A testi létem része az Egész Lényemnek, eszköze a megismerésnek. Nem szabad elvetni, vagy megtagadni az ezzel járó tapasztalásokat. A megfelelő pillanatban mindig megkapom, ami segít abban, hogy tovább tudjak lépni az utamon. Nyitottá kell váljak Mindenre. Minden lehetőségre.

A fenti kép, mely egy iszlám mecset belső kupolája, jól érzékelteti, a szétszórtságot, melyben a földi ember él és azt a rendezett utat is, mely mindenkit egyszer elvezet abba az egy pontba. Érzem azt is benne, hogy ha hallgatok Lelkem hívó szavára, eljuthatok középre magamban, ahhoz az értelemhez, melyből árad a végtelen Fény. Beérek az Egybe, ahol lenni jó. Néha mikor belekerülök ebbe a hívó/ő állapotba ott érzem meg azt ami a LÉNYeg.

Idekívánkozik ez a részlet a Vámpírok bálja című musicalből. El nem múló vágy...