2017. sze 05.

Nem ártás

írta: P.Gabriella
Nem ártás

ahimsa.jpg

Ahimsa - a nem ártás elve. Érted mit jelent? Ne ártsunk másoknak, sem gondolatban, sem szóban, sem cselekedeteinkkel.

Vannak olyanok, akik együtt dolgoznak a növényekkel. Értik, érzik őket. Mikor beindul a fűnyíró, hallják ahogy a fű szinte kiált. Nem úgy mint az ember, hanem furcsa kopogással. Látják érdekes fényüket és egymásra gyakorolt hatásukat. Látják, hogy mikor ásnak, olyan, mintha az ember bőrét tépnék le. Megbolydul a gombák, gyökerek világa. Futnak a rovarok, fájdalmasan tekergőznek a giliszták. A növényeknek is van lelkük.

Szellemiségük segít a betegségekben az emberi problémákban. De ahhoz hogy segítsenek, nem kell megenni, meginni őket. Csak együtt kell rezdülni velük. 

Ma hajnalban végig hallgattam egy felolvasást arról, hogy mennyire elállatiasodunk attól, ha húst eszünk. Hogy szeretnünk és gondoskodnunk kellene az állatokról. Hogy a vér, melyet kiont a hentes, milyen lealacsonyító. Hogy a "finom lelkűek", csak megveszik a boltban a már leölt állatot, mert az ölést már nem tudják megtenni. Beszél Szent Ferencről, aki akkora szeretetben élt, hogy az állatok követték, a madarak a vállára szálltak. Nem tudom Ferenc mennyit evett...tippelem, hogy keveset. Én is szeretem őt. Sokáig vezetett utamon. Általa jutottam el mélyebben a növényekhez. 

SZERETET...

Nagy szó! Ezt a szót használjuk amikor ki akarunk bújni valami dolog alól, vagy amit mi  sem értünk igazán. Lehet érteni a szeretet? Egy cseppjét talán. Tudom mi a szeretet? Talán kapisgálom a felszínt...Szeretetben, abban az igaz szeretetben élni jó. Néha megtapasztalhatjuk utunk során, ha nagyon vágyunk rá. Érdekes módon ilyenkor nem érzel igazán semmit. Csak elfogadást, megértést. Nem tudsz azonosulni a barátnőd szenvedésével, a testvéred fájdalmával, csak megérted, hogy miért van rá szükségük. Mégis, mégis érzel valamit. Melegséget. Betakarót, óvót, körülölelőt. De nincs érzelmed benne. Ebben a világban pillanatok ezek, mert amint kilépsz az utcára, amint felveszed a mobilt, vagy bekapcsolod a számítógépet kizökkensz ebből a tudatból. Az apró-cseprő veszekedések gyermekeddel például máris  leterelnek az útról. A szeretetben nincs semmi. Semmi. Sokan mondják - unalmas. Mert nincsenek játszmák benne, nincs sírás, nevetés, nincs semmi. 

Szóval szerintem ez a szeretet.

Miért vannak az állatok és növények? Hogy támogassanak minket az úton. (Itt olvashatod egy régebbi írásom részletesebben erről a témáról.) Végső soron, aki elér a szeretet igazi honába, annak már nincs szüksége szilárd, vagy folyékony ételre, italra. De megtudod ezt tartani? Vagy csak remeteként a világtól teljesen elvonulva tudod ezt megtenni? Akkor meg hogyan éled az utad? Itt ajánlani tudok egy könyvet, mely éppen erről ír:

jasmuheen-taplalekom-a-feny-11064452-nagy.jpg

Még nem próbáltam ki. Kétely van bennem,hogy ha kiesek a rituáléból, akkor meg tudom-e emészteni, fel tudom-e dolgozni ezt. Ezért olyanokkal  foglalkozom, amik még beleférnek az életembe, most. Talán eljön az ebben a könyvben leírtak megélése is valamikor...

Mert ugye Szent Ferenc is fejlődött.

Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.

Assisi Szent Ferenc

Szólj hozzá

Élet Tudatosság