Néha így kell szorítani a számat, hogy ne mondjak semmit sem. Ilyenkor nagyon büszke vagyok, hogy a felesleges lavinát nem indítottam el. Vállon veregetés, süti ajándék...

De vannak a környezetemben olyanok is, akik belefutnak néha a nem várt véleményembe. Úgy gondolom ez kellő időben, kellő módon történik meg (persze az alany nem biztos, hogy így értekeli hirtelen...de később learatja a gyümölcsét �). Engem általában nem azért keresnek meg az emberek, hogy egy nagy csupor édes sziruppal leöntsem őket. Hanem mert egy jó nagy “seggberúgás” segíthet már csak rajtuk. Ha kell és szükséges, megteszem. Bekapcsolom az aktiváló szerkezetet. 

Persze a találkozások nagy részében igyekszem lavina nélkül megoldani és a a tőlem tellő legnagyobb nyugalommal, türelemmel illetni az embereket. Feleslegesen nem rohanok ki mindenen, mert értékes az erőm és nem akarom elvesztegetni csip-csup dolgokra. Megőrzöm inkább magamnak. Szeretem a kimondott dolgokat. 

A köntörfalazás, az “éneztgondoltamdetenemértetted” utólagos mismásolások nem érdekelnek. Szeretem a tiszta vizet a pohárban, szeretem megélni, hogy nő vagyok és élvezni is ennek előnyeit. Szeretem, mikor a férfi féfi és a nő nő. Szeretem kimondani, hogy mi az, ami már tény a nagyvilágban és mi az ami vetítés?! Szeretek analizálni, gondolkodni, mert eddig ez vitt előre engem. Nem viszem túlzásba, de valamiért kaptam az agyat a fejembe. 

Nagy a szívem, de már nem adom méltatatlan dolgokra, méltatlanoknak. Álatalában mindennek, mindenkinek adok egy esélyt, de figyelek a megérzéseimre, a bennem megjelenő testi jelzésekre és nagyon gyorsan becsukom a kapukat. Lehet ez egy meditációs, ima esemény, vagy ember, aki bejelentkezett az életembe. 

Nyitott vagyok.

Olvasható is, ha valaki veszi a fáradságot, hogy olvasson bennem. Van néhány ember, aki annyira szeret, hogy elfogadott így ahogy vagyok. Ilyenkor nagyon hálás vagyok az életnek.

Vannak ezek a kívülálló események is. Persze látom, érzem napi szinten. De nem adok erőt hozzá, ha nem muszáj. Meggondolom ezerszer is akár, hogy egy-egy úgynevezett társadalmi szitu, “norma”, “ erkölcs”, megéri-e nekem, élhető-e számomra? Nem adom oda neki magam. Mert ezt, ami most van nem akarom szolgálni. Egyetlen vércseppemmel, egyetlen érzésemmel sem. Tudom mi az, amit ÉLETEMMEL SZOLGÁLNI  akarok.  Tudásommal, bölcsességemmel, szeretetemmel, erőmmel. És azt építem. Munkálkodom benne, nap, mint nap. Minden szinten.

És néha befogom a szám.

Mert ez szükséges az életben maradáshoz. 

SZÉP JÖVŐT!