A KÖTŐDÉSEK HIÁNYA - HŰSÉG

A nagy mű munkásaként egyetlen emberhez sem kötődhetsz. Ismerd fel minden emberben az isteni, a földi és a pokoli vonásokat. Ne az egyént szeresd, hanem a benne lakozó isteni lényeget, tűrd el a földi, és kerüld a pokoli megnyilvánulásokat. Ha feladatod megköveteli, habozás nélkül kell otthagynod akár a legszeretettebb személyt is, mivel mindig szem előtt kell tartanod, hogy ami szeretetre méltó benne, az az Isten, nem pedig az egyéniség. Az egyéniség csupán Isten egyik megnyilatkozási eszköze. Ugyanazokat a megnyilatkozásokat másokban is megtalálhatod és szeretheted. Mindenkiben szeresd Istent, es akkor senkihez sem fogsz kötődni. A “kötődés hiánya” azonban nem változhat át az embertársaid iránti teljes “közönnyé” és “érdektelenséggé”. 

Azok iránt azonban, akikben felismered Isten kinyilatkozásait, életre-halálra szóló hűséggel tartozol. Mesteredet és a Nagy Műben részt vevő munkatársaidat azért szereted, mert felismerted bennük Istent. Rajtuk keresztül Istenhez vagy hű, mivel egyéniségüket Isten eszközeként szereted. A mestered és a munkatársaid iránti tisztelet és hűség így soha nem válik az egyéniség imádatává, valamiféle “személyi kultusszá”.

Ha értékes munkával akarsz hozzájárulni a Nagy Műhöz, akkor értened kell annak művészetéhez, hogyan használhatod saját egyéniségedet engedelmes szerszámként a nyilvánosság előtt. Tehetségedet és adottságaidat lelki erőddel kell az embertömegek előtt felerősítened, olyan mértékben felfokoznod, hogy kisugárzása mindenkit elérjen. Mondandódnak egyéniségeddel, testtartásoddal, kézmozdulataiddal, tekinteteddel és szónoki tehetségeddel kell a lehető legnagyobb meggyőző erőt kölcsönöznöd, az embereket ilyen módon kell hatásod alá vonnod, egy magasabb szellemi szintre magaddal ragadnod. Szellemiségedet tehát egyéniségeden keresztül kell mindenféle szégyenérzet vagy gátlás nélkül megmutatnod a nyilvánosság előtt. A “figyelem középpontjába kerülés” azonban soha nem ébresztheti fel benned a hiúság ördögét, soha nem fajulhat magamutogatássá, az isteni adottságaiddal való feltűnéskeltéssé. Ha emberek tömegei ünnepelnek lelkesen, állandóan tudatában kell lenned, hogy az embereket nem a - csupán üres buroknak tekinthető - személyed, hanem Isten ragadtatja el, AKI a te földi porhüvelyed által nyilvánul meg. 

Ha a “figyelem központjába kerülés” művészetének gyakorlása közben nem szolgáltatod ki magad a hiúság ördögének akkor a legkevésbé sem fog zavarni, ha más feladatok ellátása érdekében újra a jelentéktelenség homályába húzódsz vissza. Ebben az esetben nem mutathatod ki képességeidet, hanem a feltűnés s a kiemelkedés vágya nélkül, észrevétlenül el kell vegyülnöd a tömegben. Ez a szerény “háttérbe húzódás” azonban soha nem vezethet képességeid alábecsüléséhez vagy az önmegsemmisítéshez. Emberi méltóságodat mindig szívedben kell hordoznod.

Elizabeth Haich - Beavatás (részlet)

Saját Novemberi Étkör.