Nagyboldogasszony napi alkotás Újholdkor
A nyári kánikulából, reggeli nyári záporral felfrissülve kezdhettük ezt a szép napot. A közös ebéd után eldöntöttük, hogy az előzőekben kiírt tavi ünneplés helyett itthon maradunk és itt alkotunk, örömködünk. Elmentünk a falu szélére csavart fűz és egyéb száraz ágakat gyűjteni. Otthon kipakoltunk mindent az asztalra és kezdődhetett. Otthonvédő álomfogó volt a terv.
Teljesen különböző alkotások születtek. Mindenki csűrte-csavarta, ahogy bírta.
Az Lyo ősi jele, biztos a legmegfelelőbb erőket fogja bevonzani.
Elefánttal megtoldva, biztos erős védelmező lesz.
Az alkotás kortól független...és a csoda hat.
Talán a négy elem + a szeretet? Mindenesetre elkészült és egy otthont fog ékesíteni.
Varjú társ, újra megjelent és ékesítette a saját álomfogómat a hármasság jegyében.
Kérésre elmondtam, amit én tudok Nagyboldogasszonyról, az erejéről, a Hét Boldogasszony Útról. Elmondtam, hogy ez a nap is, mint a többi nem kívül, hanem belül születik meg. Az alkotás, a viccelődés, nevetés és mély beszélgetések, csak segítenek benne, hogy könnyebben megjelenjen a bensőnkben is az erő.
Elhangzott egy édes történet is:
- Az állatkerti táborban születettek ara papagájok. - 1. személy.
- ...és szoptatta őket az anyukájuk? - 2 személy.
- Igen. MADÁRTEJJEL. - 3. személy.
Hihihi...
Elkészítettem a tejáldozatot, mely az Istenanya jelképe ősidők óta. Áldást kértem minden jelenlévőre és kicsorgattam a földre az áldozati italt.
Hittel teli ünneplést!