2018. ápr 23.

Csalánlé

írta: P.Gabriella
Csalánlé

csalanle.JPG

Dr. Jánosik Zsuzsa nénitől tanultam ezt a varázs italt. Egyszerű gyógymódja a csontritkulásnak, csonterősödésnek. Mindenhol ott van. Felkínálja magát, hogy észrevegyük, ne irtsuk! Ráadásul ezzel az egy procedúrával és szedéssel két legyet ütünk egycsapásra. Mert gyógyító lé és kenyér kence is kikerül belőle. 

img_3748.JPG

A csalánra azt mondják, hogy haragos zöldű. Nekem csak üde. De a harag dologban van valami. Rövid távon csökkenti a haragos ember eme tulajdonságát, de hosszútávon, vagy túlzásba víve éppen hogy haragosabb, mérgesebb, dühösebb lesz. 

img_3751.JPG

Leszedem a hajtás csúcsokat - kb. egy összmarokkal - és ezt keverő gépbe teszem. 2 dl vízzel felöntöm.

img_3752.JPG

Aztán legnagyobb fokozaton addig járatom a gépet, amíg teljesen szétüti a rostokat.

img_3753.JPG

Ezután szitán átszűröm. Ha fém szitával dolgozunk, ne hagyjuk túl sokáig sem a lében bent, sem a szitában a csalán masszát. Éppen így igaz az edényre is, amelybe most én a levet szűrtem. 

img_3755.JPG

A massza ízesítéséről még írok.

img_3757.JPG

Ilyen csodás mélyzöld színű a lé. Még merengeni is jó rajta. A hab változása a tetején meseországba repít.

Egy héten egyszer-kétszer ajánlom fogyasztani. Amíg rálelünk a természetben.

Egészségedre!

Szólj hozzá

Ital Gyógynövény