Saját kép

Voltak olyan örömteli események, szellemi megélések az életemben, amiről akkor azt gondoltam, hogy na, most rájöttem valamire. 

Mindegy hogy gyermeki, iskolai, anyai, vagy később spirituális megélésekről van szó. Mindig azt gondoltam, hogy húúú én aztán vagyok a Valaki! Aztán minden alkalommal rá kellett döbbenjek arra, hogy nem találtam fel a spanyol viaszt. Egy darabig ez elkezdett lenyomni a béka bizonyos testrésze alá. Mert újra és újra megéltem valamit, amiről aztán kiderült, hogy nem egyedi. Ettől aztán befeléforduló, elveszett és néha már-már életunt lettem. Mély időszakokon mentem keresztül - most már tudom, hogy a kis én miatt. Mert a kis én akar mindig Valaki lenni. Egyedi, megismételhetetlen, különleges, kiemelkedő. Ki akar tűnni valamivel, amit csak ő tud.

Valahogy nekem ez soha nem jött össze. Mindig utáltam versenyezni. De azért a kis énem-egóm jó nagy volt (vagy nagy még mindig?) Legutóbb is - hihihi - elkezdtem tanulmányozni a tobozmirigyet. Több évig tartó lassú folyamat volt. Mert ahogy kinyíltam az új információkra, úgy leltem újabb ágra, amin tovább lehet menni, mind leletben, mind magamban. Végül is odajutottam, hogy a tobozmirigy olyan kék fotonokat bocsát ki, amikkel kommunikálni tudok szavak nélkül és nemcsak a 3D-ben. Idevezetett az egyiptomi Wadjet- szem, az Avatár film, az Ureus kígyó spontán felébredése, meditációban Kék Krisna, Kék Buddha, Plejádiak és a tudomány fejlődései, hogy ezt az egész folyamatot már ki is tudják mutatni (hogy kék lesz a kezed pl.). Egyre lelkesebb lettem. Irogattam a dolgaim... Rájöttem, hogy ezt a "kékséget" meditációval és a gyógynövényekkel való foglalkozáskor minőségileg emelni tudom. 

...és ekkor jött a mennyei villámcsapás. Megjelent egy könyv - Golenya Ágnes: Kék vér gyermekei - és ott találtam magam a gondolataimban. De már nem tört le a felfedezés! Kitörő örömmel köszöntöttem az ismerős szavakat, gondolatokat. Mert közben eljutottam oda, hogy tulajdonképpen akárkivel találkozom, mindenkivel egyforma vagyok. Minden egyes emberben van olyan, ami bennem is. Sőt sokszor sok-sok dolog. Csak a megélt élményeink és azok osztályozása különböztet meg bennünket egymástól. De mikor elkezded lefejteni a burkokat, ami mint egy ragacsos máz beterít, akkor jössz rá, hogy EGYek vagyunk. Mindenki egy-egy különböző életre való hajlammal másként tapasztalja ezt meg és halad felé, de mindenki erre halad. 

Némely népek még emlékeznek arra, mikor nem kellett a szó, mert gondolatban kommunikáltunk.

Maori köszöntés ÉN Te vagyok. Az elsüllyedt MU lakói voltak ők is.

A harmadik szemük még élt és az áhimszá nem csak egy közhely volt. Olyan magas rezgésűek voltunk, hogy nem kellett ez a durva anyagi test sem. Nem kellett elvenni az állatoktól és a növényektől erejüket, hogy élni tudjunk. De nemcsak mi voltunk magasabb rezgésen, hanem a Föld maga is. 

Csak az egységből kiszakadt ember érzi magát indivídumnak. Mikor újra megengeded magadnak, hogy visszatérj a régi tudásba, már nem különbözteted meg magad a többiektől. Megpróbálsz segíteni nekik. Néha nem kell csak egy jó szó, néha hosszú beszélgetés. 

 Ha valakivel találkozol, gondolj arra, hogy az egy Szent találkozás.

Ahogy Te Őt látod, magadat fogod látni,

Amit róla gondolsz magadról fogod gondolni,

Ne felejtsd el soha, mert benne fogod magad felismerni vagy elveszíteni.

Tatiosz

Ezzel vége is lehetne a mesémnek...de!

De semmi értelme ezekre rájönni, ha ITT és MOST hagyod elveszni tudásod és használat híján egyszerűen elfelejted. Használd! Amit már megszereztél, azt használd! Kamatoztasd!