A moha ott nő, ahol semmi más nem tud nőni. Téglákon. Fatörzseken és tetőfedő palán. Az Északi-sarkkörön és a balzsamos trópusokon. Lajhárok bundáján, csigaházak tetején, oszladozó emberi csontokon. A moha az első jele a visszatérő botanikai életnek, … egy felperzselt vagy egyéb módon lecsupaszított földön. A mohában megvan a vakmerőség, hogy új életenergiával töltsön meg egy erdőt. A moha a föltámadás motorja. Egy maréknyi moha akár negyven éven át is szunnyadhat kiszáradva, ám amint vízbe merítik, hirtelen újra életre kel.

Elizabeth Gilbert – A lélek botanikája

A fent említett írónő könyvbeli alakja, Alma botanikusként tanulmányozza a mohákat. Megfigyelései alapján van egy moha idő. Ami a geológiában mérve, a kövek mozgásához mérten nagyon gyors. De emberi időben végtelen lassú a folyamat, melyben növekednek. 

Az őszi és téli időszakban - mikor a növényzet elenyészik - Többek között a mohák tisztítják a levegőt. 

A moha súlyánál tízszer több vizet képes tárolni.

Némely nagyvárosban moha falakat készítenek a levegőszennyezés csökkentésére. 

Csodálatosan varázsos egy mohával szegélyezett ösvényen kirándulizni. Szinte várja az ember, hogy eléje toppanjon egy kobold.

Az öreg, korhadt fákat mesterien teríti be, zöld ruhát adva élettelen testüknek. 

Saját képek