Olvastam Gáborjáni Réka mély, megrendítő írását arról ahogy gyermekei születését leírta. Ő és Dr. Geréb Ágnes kapcsán is időszerű, hogy én is leírjam tapasztalataim és megéléseim második gyermekemmel. 

Az első szülésem után hamar jött, nagyon hamar. Testem még az előző fáradalmait pihente Szóval újra várandós lettem. Teljesen egészséges volt. Rendszeresen jártam ellenőrzésre. Úgy adódott, hogy perzsa macskám kiscicáknak adott életet. El kellett vinnem őket oltásra. Bezuttyantam a Trabantba. Kiscicák a ketrecben, mama macska az ablakban. Szokásos. Ám valamiért - azóta sem jöttem rá miért? - mama macska vezetés közben hátulról beleugrott a nyakamba. Megijedtem. Elrántottam a kormányt és átlavíroztam a másik térfélre, de még időben észrevettem és hirtelen visszairányítottam az autót a helyes sávba. Ám a Trabi úgy gondolta, hogy ez már túl sok volt és szinte lassított felvételben, jobbra bedőltem az árokba. Még jó hogy lassan haladtam! A biztonsági öv meghúzta a pocakom, éreztem már akkor. Kiscicák szana-széjjel repültek ki az ablakon. Nagy macska kereket oldott az egyik közeli házba. Macska sztorit elhagyva, elmentem az orvoshoz egy rutin vizsgálatra, hogy minden rendben van-e? Rendben volt.

De kb. egy hónappal később 24 hetesen, reggeli pisiléskor, elöntött a vér. Ébresztettem páromat, hogy gyorsan keljen, menjünk a kórházba. Egy törölközőt fogva a lábam közé, bezötyögtünk a kórházba. Azonnal ultrahang, infúzió. Az autóval történt fejre állástól - valószínűleg -, leszakadt a hasfalról a méhlepény és rácsúszott a méhszájra. Ez okozta a vérzést. Nagyon megijedtem. Orvosom szigorú fekvést rendelt el a kórházban. Csak zuhanyozni és wc-re mehettem el. Visszatartó injekciókat kaptam még éjjel is. Két hónapig feküdtem így. Közben a legkisebb fiamat nem láttam, mert gyermeket nem hozhattak be az elfekvőbe. Majd belehaltam lelkileg. Úgy tanult meg járni, hogy nem láthattam. Még most is könnybe lábad a szemem. Egyszer azért becsempészhették egy rövid időre. Úgy totyizott az ágyamig el. 

Aztán két hónap múlva éjjel megint elkezdtem vérezni. Azonnal vittek a műtőbe. Császármetszéssel született Etele. Ugyanazon a napon, mint egy évvel korábban bátyja. A tüdőérlelő ellenére orron át oxigént kapott és egy szóval sem mondta senki, hogy rendben lesz. Mikor felébredtem közölte az orvos, hogy a gyermekklinika koraszülött osztályára került. Ha jobban leszek átmehetek, meglátogathatom. 14 napig nem lettem jobban. Állandó lázam volt. Csak lázmentesen engedtek volna ki. Fejtem a tejet, amit felcímkézve vittek Etunak. Aztán már annyira szenvedtem, hogy úgy döntöttem lerázom a hőmérőt. Férjem értem jött és autóval elvitt a gyermekklinikára. Ott egy nekem nagyon hosszúnak tetsző lépcsősoron felhúztam magam. Bementem és ott feküdt Etu. Hosszú, rettentő sovány (csont és bőr) kisbaba. A könnyeimmel küzdöttem. Azonnal megakartam szoptatni. A nővér közölte, hogy úgysem fog szopni, mert eddig cumisüvegből táplálták. Nem érdekelt mit mond. ...és a kisbabám úgy rácuppant a mellemre és úgy szívta az éltető tejet, hogy hálásan köszöntem meg azt a Fenti Valakinek. Mondanom sem kell a lázam azonnal megszűnt. Naponta 3-szor mehettem be hozzá. Vittem a lefejt tejet is magammal. Még 10 napot kellett várjunk, hogy hazaengedjék. 

Rövid idővel utána a rendszeres és alapos szemészeti vizsgálatok után kiderült, hogy babám nem lát, sőt ha azonnali beavatkozás nem történik, megvakulhat. A retina leválásáról volt szó. Egy akkoriban újnak mondható műtéttel, szemfenék fagyasztást végeztek és ezzel megállították a folyamatot. Az adjunktusnőnek örökké hálás leszek érte. Az évekig való szem gondozásra járás, majd a szemüveg, kissé megkeserítette az életünket, de boldog voltam, hogy ennyivel megúsztuk. 

Tulajdonképpen a szakértelem nélkül, Etele nem élte volna túl. Köszönet ezért az orvosoknak. 

De a kórházi állapotok, az anyától hosszú távra elzárt koraszülött és a kétségek özöne, amiket a kórházi személyzet akart ébreszteni bennem, talán elgondolkodtatóak. Igaz ez régen volt...talán már sok minden változott azóta. 

Mindenesetre hitem magamban és abban, hogy fiamat fel tudom nevelni és tudom mi jó neki, segített engem.