Idén eldöntöttem, hogy nem adom fel a természettel való kapcsolatot a hidegben sem. Hiába a fázás, a reszketés. Lehet köd, dér, fagy, hó, kimegyek és élem a kertem, az erdőt, a rétet. 

A mai első dér, légiesen csipkésre borította a növényeket. Csodavilág lett egyik napról a másikra. Legszebb talán a cickafark amúgy is csipkés levele, ahogy körbefonja a jég. A lándzsás útifű erőteljes levelei még dacolnak.

Szivárvány, szerte a földön

Nyugvóra tért levélözön,

Barna testére szemfedőn

Csipkét horgolva tündököl.

 

Éjjel kályhába fútt zenét

Hajnalban a fák rezegték

Ágas-bogas hangszerükön,

S jelezték, mi él, elüljön.

 Szalai Mária Krisztina - Az első dér

A virágok átadták utolsó leheletüket és megfagyva is az élet szépségét hirdetik. 

Elhatároztam, hogy edzést tartok. Fagy edzést. Ha az oroszok képesek rá...én is. Pirkadatkor kimentem a kertbe. Levettem a papucsom és mezítelen lábbal ráléptem a deres, fagyott fűre. Óóóó! Csak ennyi lenne. Hideg volt kicsit...ennyi. Aztán elkezdett zsibbadni a lábam...aztán annyira fájt már, hogy rohantam a papucsomhoz. Velőkig hatoló volt a hideg. Pedig csak pár perc volt. -Húúú! - mondtam magamban. - Fele sem tréfa!. Nedves, jégcsap lábbal tértem vissza a házba. De éreztem közben, hogy megindul a vérkeringés és elkezd felforrósodni a lábfejem. Öröm töltött el. Ez jó! Kellemesen jó. Egy óra múlva újra kimentem, újra próbálkoztam. Nem volt sokkal jobb, de a lábmelegedés utána teljesen kiegyenlítette az érzést. 

Holnap újra próbálkozom. Majd hívom rég elvesztett északi őseim, hogy segítsenek.