2017. már 26.

Együtt gyümölcsoltáskor

írta: P.Gabriella
Együtt gyümölcsoltáskor

avagy a bennünk élő Boldogassszony

dsc_0818_1.JPG

Kép - Müller Kálmán

Nagggyon jó napom volt! Olyan boldog, felhőtlen! 

A délelőtt folyamán kipótoltuk a közeli Mária-Ligetben a fehér liliomokat. Apró gödröcskéket ástunk és mint rejtett kincset a Boldogasszony oltalmára bíztuk. Az erdőből kerültek apró botok jelölésként, hogy nehogy valaki dudvának nézze őket. Idős Pista bácsi tegnap felhívott és közölte, hogy a kapun belülre lógatta a liliom hagymákat, amiket szeretettel felajánlott nekünk, a Liget szépítésére. Nagyon hálás vagyok érte. Györgyike is megtisztelt bennünket jelenlétével és virág adományával is. Ragyogó napsütésben ültettünk és elmondtunk egy imát Boldogasszonyhoz. Mintha az idő nem akart volna tovább állni, úgy álltunk ott kézen fogva és beszélgetve. Talán elkezd majd járni a falu apraja-nagyja ide és JELENlétével erősíti a helyet!  Áldott egy hely...

Otthon míg a lányok a kertben beszélgettek és sütizgettek, elkészítettem a Csudlim, ami csalános krumpli nudli, vajon párolt tatárhagyma öntettel. Isteni lett! Isten kék ege alatt és tűző napsütésben fogyasztottuk el az étket. 

Rituális mosdót készítettem. Van egy nagy rózsakvarcom, ezt már letisztítottam esővízzel és napsütésben. A mosdó aljára tettem és esővízzel felöntöttem. Szórtam a tetejére fehér virágszirmot, hogy megadjuk a módját. Megáldottuk és megmosakodtunk benne, hogy teremtésünk tisztaságban foganjon. Először mindenki odavolt, hogy hideg, jujj! Aztán már fröcskölődés lett kisebb sikkantásokkal.

nap-venusz.png

Paksi Zoltán asztrozófiai jelentése szerint, a Nap a Vénusszal együtt áll ma. Ez annyit tesz, hogy Kapcsolatainkat szebbé tehetjük. Jó nap az alkotásra. A szeretet napja. 

A képre kattintva megnézheted az összes alkotást

Ezért hát alkottunk. Először az volt a tervem, hogy agyagot ások ki és abból dolgozunk, de nem tudtam pontosan hogyan kell öszeállítani az alapmasszát, ezért rendeltem levegőn száradó gyurmát. Ebből, ki-ki a MAGa indíttatása szerint varázsolt egy Boldogasszony szobrocskát. Saját magát belevíve az alkotásba. A kezdeti nehézségek ellenére nagy örömünk tellett benne. Csak összeállt a gyurma és mire indulni kellett, némileg száradt is már. 

Itt találod Gyümölcsoltó írásom

Köszönöm ezt a szép napot barátnőimnek, Boldogasszony Anyánknak.

16.jpg

Szólj hozzá

Boldogasszony Ünnep