Shiloh Sophia képe

Már kamaszkoromban is tudtam, hogy a leírt szónak nagyon nagy ereje van. Valószínűleg azért is éreztem, tudtam ezt, mert sokat olvastam és megtapasztalhattam az erejét annak, ahogy mások vannak hatással rám. Ezért ódzkodtam is mindig leírni azt a gondolatot, amit igazából érzek, vagy ami igazán a papírra kívánkozna. Pedig író készségem mindig is nagy volt. Mindig próbáltam eltolni a valóság megfogalmazását, azt az igazságot, amit valóban itt legbelül érzek. Nagyon szép életet hazudtam magamnak és azt hittem, hogy ez jó így. Mindent elhittem, amit elképzeltem. Illuzórikus világot teremtettem magamnak. Valószínűleg így könnyebb volt elviselni a négy gyerek nevelését, a kert gondozását, a befőzéseket, háztartási munkákat. Azt, hogy a párom külföldön dolgozik és tudat alatt éreztem, hogy nem harmonikus a kapcsolatunk. Nem mertem elhinni, de mégis tudtam, hogy megcsal rendszeresen, ami ki is derült később. Tudatosnak, erősnek éreztem magam, de közben végtelenül szomorú voltam, mert a Legbenső Én nem tudott elbújni. Belül tudtam, hogy valami nincs rendben.

Miért menekül a férjem? Miért hazudok fényt, egyensúlyt az életemben, ha nincs is? A rendszeres, hatalmas bevásárló körutak is, csak órákig okoztak örömet, viszont nagyon elfáradtam, később belefáradtam. Mindig meghagytam a férjemnek a férfimunkát. Otthont teremthetett a két kezével, dolgozhatott, hogy bőséget adjon a családjának. Én meg, mint jó háziasszony gyermekeket szültem, neveltem. Vezettem a háztartást, műveltem a kiskertünket, befőztem, eltettem a jókat belőle. Házaséletünk is jó volt, legtöbbször örömet leltem benne. Bár a sok távollét kikészítette a hormonjaimat, néha meg is betegedtem ettől.

Shiloh Sophia

Aztán beütött az igazság pillanata. Már nem volt miért egyben tartani a kapcsolatunkat. Már nem volt, ami összetartsa. Egyedül maradtam. Hosszú évek kínzó gyötrődése alatt kérdezgettem magamtól, hogy hol hibáztam. Haragudtam férjemre, amiért ezt tette velem, elvette életem legszebb pillanatait, letépte virágomat és mikor már nem kellettem, eldobott. Tipikus…

Elindultam egy úton, ami mindig is hiányzott házas életemből. Isten felé. A kezdeti próbálkozások rengeteg csalódást okoztak. Gyötrődtem és a nagyon magas szinten megélt boldogság pillangók vége mindig az lett, hogy a poklom legmélyére ástam. Irtózatos kilengésekkel éltem meg az érzelmeimet. Egy dolog lett tiszta az évek alatt. Jézus helyes út. Csak ha azt a kevés intelmet, tanácsot, tanítást, amit az Újszövetség tartalmaz, betartom, vagy megpróbálom betartani, akkor már nem haladhatok helytelenül. Ennek köze sincs semmiféle valláshoz. Nem vagyok vallásos. Mindig is kívülállónak éreztem magam a mise, az istentisztelet, a szentségimádás rituáléi alól. Nem zavar, ha valaki ebben leli meg lelke békességét, ha így tudja magát tartani ebben a világban. Mára már nem ellenzek semmit, mindenkinek tanulnia kell valahogy. Ez az élet értelme. Senkit sem akadályozhatok meg abban, hogy elkövesse baklövéseit, vagy hibát, hibára halmozzon. Néha nehéz azért megállni, mert a nagy „jóság” és „segíteni akarás” elindul az emberben. Hogy de én tudom mi a te megoldásod, miért nem hallgatod meg. Nekem is bevált.

…és itt jön be az a dolog, amiért elkezdtem írni most. Ma reggel első dolgom volt – persze a kávé megfőzése és illatozása után -, hogy elolvassam a Mai ige napi bátorító üzenetét. Régebben rendszeres, reggeli olvasása volt az egyetlen lelki segélyem, aztán el-elmaradoztak. Néha csak egyszer egy héten veszem elő, mert akkor szükségét érzem. Most is így volt. Mai üzenet:

Törődés vagy leuralás?

„Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik.” (Példabeszédek 2:6)

Karen O’Connor és férje részt vettek egy házassággondozó előadássorozaton, mely felnyitotta a szemüket:

„Amiről beszéltek, nagyon is ismerős volt… Minden reggel ki szoktam készíteni a férjem vitaminjait és gyógyszereit, pedig ő jobban tudja, hogy mikor melyik kell, mint én. Csakhogy én azt feltételeztem, hogy ha nem veszem kezembe az ügyet, ő nem figyel rá oda vagy elfelejti. »Javasoltam«, hogy milyen ételek segítenének neki lefogyni, és átvettem tőle a beszédének megírásához szükséges kutatómunkát is… Míg sokak szemében ez segítségnek tűnne, az én esetemben az irányításról szólt. Megpróbáltam irányítani a férjem életét olyan ügyekben, melyek valójában rá tartoztak. Azt gondoltam, hogy az én módszerem jobb, ezért ráerőltettem.

Íme, néhány kihívás, amelyekkel a házaspárok szembenéznek a tekintetben, hogyan változtathatunk reakcióinkon:

Régi viselkedés: te válaszolsz arra a kérdésre, amit a házastársadtól kérdeztek.

Új viselkedés: csendben maradsz, amíg a párod válaszol – és tanulsz valamit a válaszából.

Régi viselkedés: kéretlen tanácsokat osztogatsz.

Új viselkedés: Hallgatsz. Megbízol abban, hogy házastársad egyedül is talál megoldást, és támogatod azt a felfedezést.

Régi viselkedés: elmagyarázod házastársad nézőpontját helyette.

Új viselkedés: megvárod, míg elmondja az ő nézőpontját, és támogatod azt.

Régi viselkedés: pénzügyi döntéseket hozol a párod megkérdezése nélkül.

Új viselkedés: felvázolsz befektetési lehetőségeket, és azokat megbeszélitek.

Mind a férjek, mind a feleségek elismerik, hogy megszégyenítve, elítélve és leszólva érzik magukat, és haragosak, ha házastársuk közbeszól, és válaszol egy nekik feltett kérdésre, vagy döntéseket hoz a megkérdezésük nélkül. Mindenkinek szüksége van segítségre… de a párod határain való átgázolás és a manipuláció az valami egészen más. Ha aggódsz amiatt, vagy nem vagy biztos abban, hogy mikor lépj közbe, és mikor vonulj vissza, imádkozz Isten vezetéséért!

Bob és Debby Gass - Mai ige

Már pedzettem egy ideje, hogy valami másnak s kell lennie bennem, ami nem hagy tovább lépni egy harmonikus párkapcsolat felé. Az elmúlt évek tanulásai alapján azt már tudtam, hogy szeretek irányítani, kezemben tartani a szálakat, hogy minden úgy legyen, ahogy én akarom. Mert rémisztő volt az, hogy másokra utaljam magam… Házasságomban csak fű alatt tettem ezt, mert nem voltam tudatában, de ahogy telt az idő, egyre jobban rá tudtam nézni erre a tulajdonságomra. Voltak segítő társaim, akik néha nagyon is nyersen és szemnyitogatóan tudták megmutatni, elmondani az igazat. Az igazat megvallva ez segített a legjobban.

Pontosan ez az, ami miatt a férjem sem tudott igazi férfi lenni mellettem. Mert a döntéseket, a végsőt én hoztam meg. Amikor ő tette, akkor mindig megsértődtem, feltoltam az orrom. Múlt évi szülinapi tortámon meg mertem tenni azt a kívánságot, hogy jöhet a következő férfi. Benne volt az egyenrangú kapcsolat (hogy ne legyek se leurallott, se én ne uralkodjak rajta), az azonos értékrend is a kívánságban. …és tudod mikor döbbentem rá, hogy én mit csinálok egy párkapcsolatban? Mikor ma reggel elolvastam ezt a rövid kis üzenetet. Már kapizsgáltam, de véglegesen, teljes megvilágosodással most értettem meg. Én urallok le mást. Nem fordítva. Pedig mindig ezt gondoltam. Kaptam sorba a megfelelő embereket és nem vettem észre! Mert az értelmem valahol messze kószált. Már évek óta azért imádkozom, hogy felismerjem hol hibázok. Hogy észre vegyem és tudjak tenni is azért, hogy megváltoztassam.

Hát senki se mondta, hogy a helyes út a könnyű, de most már tudom, hogy nagggyon nehéz. De megéri és építő. Mikor kősziklára építesz valamit, abból már vár lesz.

Kedves férfi társaim! Gondolkodjatok el ezen ti is, mert nem csak a nagyon tudatos nők követik el ezeket a hibákat, hanem ti is.

Áldás!