Érdekes, ahogy körül nézek és meghal a természet. Minden mozdulatlanná válik. A kakas sem kukorékol annyit, a tyúkok is inkább az ól melegebb részein maradnak és erőiket a melegedésre, nem a tojásrakásra fektetik.Néha ugyan a füttyös madárkák, megörvendeztetnek egy-két csip-csippel, de ez is elenyésző. Mintha még az autók zaja is kisebb lenne. Elnyeli a reggeli dér, zúzmara, köd és a leszálló füst a házak kéményéből. A Természet segít Nekem abban, hogy elcsendesedjek és magamba figyeljek. Ez az időszak erről szól.

CSÖND. NYUGALOM A TERMÉSZETBEN.

 Kívül legalábbis... Mert bent, belül a testemben, lelkemben dúlnak az egymással ellenkező erők. a megoldani való feladatok. A jó-rossz és a rossz-jó ellenkezése. Merre dől majd a mérleg? Ki nyer? Vagy mindig nyer az ember?

Már attól is jobban vagyok, ha rájövök egy újabb megoldásra. Nem számít, hogy éppen most mit tudok megoldani. Nem számít, hogy most megtudom-e oldani. Egy számít. Hogy észreveszem, nincs minden rendben, nem én vagyok a csúcs és bizony van mit sorra vennem...

Következnek a családtagjaimat. Mennyi időt töltök velük? Jó ez így? Vagy elegendő? Éppen így kell lennie? Teszem fel a kérdést magamnak és nem a rövidebb, vagy kellemesebb utat választom mindig. Sokszor döbbenek rá, hogy nem az számít, mit mond valaki, aki távolról, kívülállóként figyel, hanem az számít, hogy belül én hogyan élem meg a családi kötelékeket. Vannak, akikkel már megoldottam, feloldottam az összekötő szálakat. Velük már nem kell olyan sokat találkoznom, és lazultak az érzelmi függőségek. Vannak akik időről-időre kívánják a több foglalkozást, megböknek akár és nekem észre kell vennem, hogy az ott fáj és dolgom van még vele. Jó ha ilyenkor van valaki, akinek a véleményében, rálátásában bízom és tud segíteni, hogy merre tovább. Itt jönnek be a barátok. Ők mondják meg a legtutibb dolgokat. Néha fáj és néha nehéz elfogadni, de idővel (általában rövid idő múlva), felkapcsolják a villanyt és rájövök egy számomra nagy horderejű felismerésre. Hála érte nekik! 

Mintha a béke és a csend között valami eddig nem tudatosított összefüggés lenne. A meghittség utolsó állomása az ágy. A paradicsomból ez maradt. Az ember a földről kiüldözte önmagát, de ez a kis hely még a kuckóban, ahová elbújhat egy cseppet aranykorából élni, ha kint zúg is a motor, a szomszédban vinnyog a rádió, belül a zaklatottság nem simult el, az óra mindig ketyeg, és a lelkiismeret háborog, de bevonhatja magát e különös burokkal, a párnára dőlhet, mint egykor nyári délután az árnyékban fejét a tigris hasára hajtotta az illatos fügefa alatt.

Aldous Huxley kiszámította, hogy a csend köre évenként tizenhárom és fél kilométerrel szűkül. Már nincs messze az az idő, szól, amikor a csend a földről tökéletesen eltűnik. Boldog lesz, akinek néha sikerül a Himalájában, vagy az óceánon félórás megnyugvásban részesülni. A meghittség köre egyre kisebb.

Hamvas Béla - Az ágy

Pattog a kályhában a tűz. Jó érzés. Elégedett vagyok. Mindenem megvan. A feladataim is. Várom, hogy felmelegedjen annyira a szoba hogy el tudjam végezni az Öt tibeti rítusom. Utána meditálok, imádkozom egyet. Néha hosszabban, néha rövidebben. Sokkal könnyebb így nekilátni a napi feladatnak. Ötkor kelek, mielőtt a Nap feljön. Ekkor a legnagyobb a csend. Éppen jó a mindennapi reggeli rituálékra. 

Találd meg Te is, mi az, ami segít, mi az ami elindít magad felé! Áldás!