2016. nov 08.

Kukorica morzsolás közben

írta: P.Gabriella
Kukorica morzsolás közben

és elmerült munkában vannak a legjobb gondolatok

20161108_072021.jpg

Megfigyeltem mikor növényekkel dolgozok, akkor sokkal jobban el tudok merülni magamban. Szeretek velük lenni. Sajnos néha jobban szeretek velük, mint az embertársaimmal. Hallom, érzem őket. Hallom azt a kissé matatós, kopogós beszédet, amit egymással is folytatnak. Most is kukorica morzsolás közben, hallottam meg a gondolatot, hogy kell még valami a kukorica, tönkölybúza keverékbe.

20161108_072029.jpg

Ezért elővettem a nyár folyamán összeállított keveréket, melyet a tyúkocskáimnak szántam. Raktam bele két jó marékkal. Hideg van, megáznak. Már több helyről hallottam, hogy megfáznak a tyúkok, ha esőben és ilyen hideg időben kint vannak. Nahát erre is nagyszerű ez a keverék. Még mindig vannak itt-ott növények, amikkel megörvendeztethetjük őket.

Közben fiam reggelizett mellettem és eszembe jutott, hogy mit mondott a bulizásról a minap. Hogy én és más szülők sem bíznak meg a gyerekükben. - De miért nem? - kérdezte. Hááát valószínűleg azért mert a világ nem túl jó és a gyerekek nagyon sok mindent felvesznek az iskolában, baráti körben, ami nem az ő bölcsességük. Fiam úgy mondja, hogy "bedarálja a világ". Igen, ez így van. Én is látom. De a szülőknek kell példát mutatni, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Ha mi nem mutatjuk meg a magunk életében a jót, helyeset, akkor ki lesz a példaképe? Valószínűleg egy forradalmár (zöld aktivista, rocker, csoport ahol kirúgnak a "hámból"), aki csak a külső forradalom megszervezésével van elfoglalva és nem azzal, hogy a saját belső forr-a-dal-mát megvívja és helyes útra terelje. Szóval igaz, nem bízom a fiamban meg teljesen. Az alkohol, a tudatmódosító szerek, a cigaretta mind-mind elterelik a valós figyelmet, értelmet arról, amit élni kellene. Nagyon egyszerű az út a helyes felé. Bízni, hinni kell magunkban (leginkább Felső Isteni Lényünkben) és Istenben. Nem találtam még jobb utat. Ezt tanítom neki is. 

Szólj hozzá

Élet Gyermekek Gyógynövény