2016. aug 13.

Magyarok Nagyasszonya - Regina Hungarorum ünnepe augusztus 15.

írta: P.Gabriella
Magyarok Nagyasszonya - Regina Hungarorum ünnepe augusztus 15.

ss_mother.jpg

Ezzel a névvel tisztelték őseink Őt az Istenanyát. A Királynőt, a Magyarok királynőjét.

Égi Édesanyánk tiszteletére azt terveztem, hogy hófehér liliomokat ültetünk el Mária-Ligetünkbe vasárnap, hogy illata és szépsége emlékeztessen Rá mindenkit. De ebben az időszakban sehol sem lehet liliom hagymát kapni. Most éppen azon vagyok, hogy akinek a kertjéből lehet, begyűjtsek egy-két falusi, hófehér liliomot. Ami legalább olyan szép, mint a nemesített fajták. 

208468.gif

Mindenesetre kimegyünk, hogy magunkban is megemlékezzünk, együtt egy imával és ölelő karját kérjük életünkre.

rebeka_rajzok0015.jpg

Kolozsvári-Donkó Rebeka műve

 

Sok művészt megihletett már. Festették, rajzolták, verset írtak róla és megemlékeznek szerte a világon Lényéről.

13619899_997844540253164_433050642625270300_n.jpg

Ő az Élő Bölcsesség, az Élet Forrása. Jobban kellene hozzá imádkoznunk, hogy jó sorsunkat beteljesítsük. Ki-ki vallása, felekezete, hite szerint. Ő figyel ránk, tudom. Várja is hogy segíthessen. Csak kérnünk kell. 

magyarok_nagyasszonya.jpeg 

És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, a ki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona;

Jelenések 12:1

nagy_boldog_asszony_anyank.jpg

 

nagyboldogasszony_1509621_3845.jpg

 16_2.jpg

Szólj hozzá

Boldogasszony Ünnep