2016. júl 21.

rózsavíz

írta: P.Gabriella
rózsavíz

A rózsáknak, ahogy neked is meg nekem is, megvannak a maguk problémái. Ha például olyan talajba ültetjük el őket, amelyben már több éve rózsa nőtt, hajlamosak elkapni a "rózsabetegség" néven ismert nyavalyát. Ezért ha ilyen földbe ültetünk rózsát, a régi talaj minél nagyobb részét el kell távolítani, és a kert olyan részéből származó földdel kell pótolni, ahol még soha nem nőtt rózsa. Erről eszembe jut (...) mindenki, aki olyan helyen próbál nőni, ahol valami, akár önmaga egy darabja, meghalt. Megtapasztaljuk ezt a betegséget mindannyian. Jobb máshova költözni, jobb gyökerestül kitépni magunkat a földből, és mindent újrakezdeni, mert csak akkor virulhatunk ki.

Cecelia Ahern

20160720_133627.jpg

Már írtam nem is olyan régen a rózsa növényről és ott említést is tettem a rózsavízről, de egyszerűen nem tudok betelni vele!

Most szűrtem le az egy hónapig állott vizet. Hogyan is készül?

Leszedtem az égő vörös, illatos rózsámat. Csak illatos rózsából érdemes készíteni. Van még egy rózsaszín ami ilyen, ebből is néhány éppen kinyílott, úgyhogy ezt is használtam. A szirmokat betettem egy üvegbe és felöntöttem tisztított vízzel. Lezártam az üveget és tűző NAPra állítottam. Rájöttem, hogy a NAP nemcsak erőt ad, aszal, hanem tartósít is ereje. Már próbálkoztam lepárlással is, de nekem nem lett szinte semmi illata sem.

De ennek igen! Roborálja és megnyugtatja a bőrt. Rákentem a karomra és elég hosszú ideig megmaradt a bódító illata. Be kell szereznem egy spriccelős üveget...

Régebben olvastam Gárdonyi Géza - Isten rabjai könyvét. Ebben a szerzetes levágta a liliom virágát és bedobta egy vödörbe. Az eső beleesett és mikor újra arra járt, már olaj úszott a víz felszínén. Liliom olaj. Felfogta egy üvegcsébe és zárda testvérének Árpádházi Szent Margitnak adta. Nagyon szép! ...és használható is. :) 

A gondviselés jóságának legszebb bizonyítéka szerintem a virág. Minden más, a képességeink, a vágyaink, a betevő falatunk elengedhetetlenül szükségesek az életünkhöz. De ez a rózsa ráadás. A színe, a szaga megszépíti az életet, bár nélküle is élnénk. És az ilyen ráadást csak a jóság biztosítja számunkra. Újra csak azt mondhatom, hogy reményt meríthetünk ezekből a virágokból.

Arthur Conan Doyle

Szólj hozzá

Háztartás Gyógynövény