A második részben majdnem elhánytam magam, azon az arrogancián, ahogy a ‘szentéletűapáca’ elmondja, hogy ő mennyire segíti az intézetbe bezárt őslakos indián lányokat, hogy jó gazdaasszony, főzni tudó feleség lehessen. Hogy az igaz hitre tanítja őket. Undorodtam. 

Aztán persze ez végigvonult a filmen. Az isten nevével való bármire is felhatalmazás. Egy biztos! Ettől nem lettem türelmesebb sem az egyházzal, sem a vallással. Elég őszinte módon terebetik ki a szennyest a filmben.

A film elég súlyosan rámutat, nemcsak az akkori, de a jövőbeni (azaz mai) állapotokra. A hatalom, agresszíó, birtoklás, személyiségzavarok netovábbja. A patriarchalis hálózat csődöt mondott, undormánya. 
Magamban csak mosolyogni tudok mindezen, mert titokban már tudom, hogy VÉGE! Ami tulajdonképpen már nyílt titok. 

1923.