Szepes Mária 1987-ben írott A tibeti orgona című könyvében is ezzel a témával foglalkozott. 
A könyv összefoglalója:

“A világhatalomért folyó harcban csak azok győzhetnek, akik a ké¬pességeiket a felsőbb jó szolgálatába állítják. A jó és a rossz küzdel¬mében kibontakozik a tudás és a gondolat erejének határtalansága, mely tökéletes fegyverré kovácsolódik az emberiségre irányuló csa¬pás megakadályozása érdekében. 

A XXI. században vagyunk, ahol a népesség száma tizenkétmilli¬árd. A Föld ökológiai egyensúlya teljesen felborult. A levegőszennye¬zés üvegházhatása megolvasztja a Sarkok jégsapkáit, így új özönvíz fenyegeti az emberiséget. E vészhelyzetben ülnek össze a Terra legki¬válóbb tudósai a stockholmi konferencián, hogy csak a saját érdekeiket védőkkel szemben kikényszerítsék az emberiség létfeltételeinek megmentését. Az egyik felszólaló ellen, aki a Földet sújtó problémá¬kért egy titokzatos személyt okol, merényletet követnek el, melynek során megmérgezik. A konferencián kialakult zűrzavarban a Föld színéről eltűnnek bolygónk legkiválóbb tudósai. A kozmoszban is¬meretlen hovatartozású, megközelíthetetlen űrerőd kering, mely Hámán professzor főhadiszállása. A professzor univerzális géniusz, de valójában egy gátlástalan őrült, aki gyilkos eszközökkel törekszik világhatalomra. 

Az elmezavarodott professzor karmai közül csak gondolataik összeforrása ad lehetőséget a menekülésre a fogvatartottak számára. Vajon sikerül-e a ragyogó elmével rendelkező foglyoknak a tibeti orgona segítségével megmenteni az emberiséget a pusztító kataszt¬rófától? Elkerülheti-e az őrült tudós, hogy szembenézzen lelkiisme¬retével, Önmaga hátborzongató tükörképével?”