2023. okt 28.

Misztika/Kvantumerő

írta: P.Gabriella
Misztika/Kvantumerő

5b6ac58e-73c2-4bc7-8cfb-590687b0bd12.jpeg


Egész életemben híve voltam a misztikának. Mint ahogy a gyerekeket általában, vonzott a képzelt barát, dacos, ellenszegülő, régvolt emberek megtestesítése. Például boszorkáké. Teljesen beszippantott az ókori Egyiptom legrégebbi része. A szfinx, az állatfejű istenek, a rengeteg máig megfejtetlen hieroglifa. A lótusz, mint olyan misztikuma. Később a fiúk misztikussá tétele, ugyan megnehezítette az életemet és ebből ki kellett gyógyuljak, de azért a plátói szerelemnek is megvannak a maga bájai.

A gyermekeimet is láttam előző “ruhájukban”. 

Aztán beköszöntött a hosszú és a mai napig véget nem érő sárkány imádat. Ki más ha nem ők mondhatóak misztikusnak. Viszont ahogy éltem a különböző szinteket is ebben, egyre jobban belementem. A nagyon apró erőre lebontott és nagyon magas rezgésű szintjéig. Ami már kvantum ismeret, ahogy mostanában kifejezik ezt. És megtanultam ezeket irányítani. A legkisebb erőből kiindulva. Megfigyeltem mindezt alaposan. Ma már képes vagyok felépíteni olyan valóságot, amiben a sárkányok is újra résztvevők, építők. Behívom az erejüket és belemegyek az anyagba velük. Könnyű dolgom van, mivel a sárkányok az Őselemek őrzői is és minden az őselemek erejéből épül fel. Hosszú évekbe tellett ráeszmélnem, hogy milyen egyszerűen is működik mindez. De igazából a kvantummechanika megfigyelései segítettek megértenem. 

bb0e6d02-07f5-475a-bcd9-b800bbcd8753.jpeg

Kvantum Sárkány

A valótlan is valóságos és a valóság is valótlan. 

Az energia lehet részecske és hullám alapú is. Tehaá itt jönnek be a gondolatok, eletromos áram, amik bizony hullámban terjednek, mint egyfajta kígyók. Ezekkel az energia kígyókkal/hullámokkal, hatni tudunk az időre is., a DNS-ünkre is.  

6805dd1f-4534-42cc-904f-d3b3e553adaa.jpeg


Minden belőlem indul ki. Hogy én hogyan nézem, közelítem meg. Nagyon egyszerű folyamat.

Ezek alapján és a tizenegynéhány évi bubuckodás alatt, sikerült egyenlőség jelet kiraknom a misztika és a kvantum között. Mert mindegyik csak éntőlem függ és attól hogyan látom és mit gondolok róla. 

Ehhez természetesen nagy segítséget is kaptam. A plejádi csillagnemzettségemen át jöttek az évek alatt üzenetek, amiket nem is olyan régen sikerült összeillesztenem, megértenem. Rengeteg képet kaptam a megfigyelés és a tudatos cselekvés, gondolkodás fontosságáról. 

c8d765e0-8e10-4e9e-b1af-93a18b45055d.jpeg
A szófiai bölcsesség, ősanyai nyitása szintén egyfajta misztikumot hozott be az életembe. Ez határozza meg most és a jövőben is a Föld életet. Átalakuló folyamatok vannak, amiben jobb megfürödni, lubickolni, mint ellenkezni vele. Ez a bölcsesség segíti majd a Föld népeit, hogy megmaradjanak gondolkodó embernek, a gépeket mindössze segítőnek használva, nem irányítónak. Ehhez az erőhöz való csatlakozás ÖnMAGunkban is felhozza mindazt a tudást, melyre szükségünk van, lesz. Hogy ne kelljen a gépekre, könyvekre, vagy elmúlt események tört részeire támaszkodnunk. 

787c097a-8a7b-4baf-9c7a-8784ce11c39d.jpeg


Amikor megfigyelővé válsz, segítség nélkül tudod kialakítani a kertedet, megépíteni a házadat, tanítani a gyermekeidet, főzni az ételeidet. Mert elfog az isteni alkotás vágya. Megérzed, ráhangolódsz az adott feladatra és tudod, tudni fogod. 

Úgyhogy mindegy mennyire hiszel a misztikában, mert a kvantum birodalom már bebizonyította helytállóságát.

Üdv az Új Életben! 

©️Pagonyi Gabriella 2023 | 10 | 28 | 14:16

47f84310-832f-4f1b-b2ec-274f5b2f277d.jpeg

Ismerd meg, hogyan egyesül a kvantum-alkímia a pragmatizmussal, a valóság megteremtésével.


Mikor érzékeltető képeket keresgéltem, elém jótt egy oldal, ami a Kvantum Sárkányok eshetőségét fejezi ki. Az oldal neve VALÓSZÍNŰTLEN.

VALÓSZÍNŰTLEN elmondhatja, némi önbizalommal, hogy még senki sem látott „kvantumsárkányt”. De ezt nem szabad úgy érteni, hogy nem léteznek. Dr. Mark A. Novotny, a Mississippi Állami Egyetem HPC² Számítástechnikai Tudományok Központjának Fizikai és Csillagászati ​​Tanszékének vezetője, Dr. Mark A. Novotny azt állítja, hogy igen – és ő volt az első, aki leírta (és nevezte meg) ezeket cikkében „Az elektronok energiafüggetlen teljes kvantumtranszmissziója nanoeszközökön keresztül korrelált rendellenességgel” Phys. Rev. B 90, 165103 – Közzétéve: 2014. október 3.

Innen

93f801f9-8de9-4b06-b919-f942690185fc.jpeg

Ez az illusztráció a papírról megmutatja (egy művész benyomását), hogyan nézhet ki egy kilencrészes Quantum Dragon, ha a szó bármely normális értelmében látható lenne.

Szólj hozzá

Sárkány Elemek Kozmikus ember Kvantum