Az a világ, melyet eddig ismertél, lassan szétesik. Az én-világ kényszere, hogy fejlődni kell, megbukott. Nyílnak szét a különböző valóságok közti fátylak, egybefolyni látszik minden. A történelem, mint olyan darabjaira esik szét,   
Az “ügy”-ek, mint oktatás, egészség, jog, erőszak-szervezet, vallás…megszünőfélben vannak.   
Ezzel úgy érezheted, kicsúszik talpad alól a talaj. De csak az illúzióid szűnnek meg. Ennek örülhetsz. 

Mit tehetsz?  

Összpontosíthatsz.  

Mire?  

A jelenre. A Felsőbb MEGFIGYELŐre. A most azonnali felismerése, a lélegzet mélysége, a pillanat öröme, a döntés fontossága, a mindig megtett körök felismerése is odavezet. De egy élő növény érintése, a meztelen láb talajjal való érintkezése is. Ilyenkor ugorhatsz egyet. Na nem a láboddal, hanem a tudatoddal. Tágulásban lehetsz,talán elveszettnek is érezheted magad. A megtanult dolgok nem működnek már. Elmével nem lehet felmérni és részt venni már. Szükséged van Istenre. És ez legfőképpen benned van. Magodban és Isteni önmegtapasztalásodban.