2023. jan 30.

Kó(o)rkép

írta: P.Gabriella
Kó(o)rkép

 

eb2ea717-afa1-4291-b2bf-9fc6309ee2df.jpeg
Első felindulásomban olyanokat akartam írni ide, ami nem biztos, hogy abba az irányba vitt volna el, amerre szerettem volna…ezért elkezdtem uralkodni magamon. Bezony! Mert ez az egyik jele annak, hogy túllendülsz az egón, az észen. 

Szóval… Sokan azt gondolják, ha mások nyomába lépnek és követik, megosztják, magukévá teszik gondolkodási folyamatukat, akkor ők is ugyanazon a tudtaszinten vannak ezzel. Pedig nem. Ráadásul a tudatszint, nem iskolázottság függő. Aki közel él a természethez és szereti magát, lehet magasabb tudati állapotban, mint az, aki tanfolyamok sokaságát, földi világok bejárását végezte el. Vagy akárhány diplomával jeleskedik. Persze egy iskolázott egyén is emelkedhet magas tudati minőségre. Egyik sem zárja ki a másikat. 
Csapdába eshetsz viszont mikor hamis beszédeket hallgatsz, hamis utakat követsz. Mikor valaki másokat hibáztat a jelenlegi helyzetéért, akkor még rendesen benne van a traumáiban. Ezt azért tudom, mert látom magamon is, találkozom vele. :) Átéltem nem egy “tanítót”, akik saját lelki terheltségét vetítette ki rám. Amivel is visszafogott utamról, mert hittem neki. 
Követhetsz valakit, olvashatod, lehetsz vallásos is, stb., de egyet ne feledj! A jó tanító nem akar a saját gondolkodására formálni téged. Engedi, hogy egy darabig vele menj, megmutatja a módszereit, amivel halad (ha végzed valószínűleg te is haladsz majd), de egy idő után levág magáról. Egyedül hagy. Mert tudja, hogy egyedül is képes vagy a módszerekkel kiteljesedni. Ha haladsz bensőd felé, kialakulnak a sajátjaid. 
Nem ébredés és nem emelkedés, ha mások csatornázásait osztogatod. Hacsak azok nem olyanok, amiket te is élsz, te is kapsz. (Csak ő esetleg jobban leírja, vagy már leírta.) Rengeteg külföldi ember megmondásait osztogatjuk, gépi fordítóval magyarra váltva (nem magyarosítva). Értelmetlenné, érthetetlenné változtatva őket. Eredetiben, azon a nyelven gondolkodva teljesen más jön át. 
Vannak olyan emberi lények, akiket nagyrabecsülök nyitottsága és tudati haladása miatt. A tér mit kibontanak követnivaló. De nem ragacsozódom oda hozzá, hanem arra ad ihletet, lelkesedést, hogy magam is kutassak, összekössem magamban a szabadon lévő szálakat és eggyé varázsoljam a kapott adatokat, így kiteljesülve magamban. 

874ec64d-173f-4888-8ac7-413041ad74f4.jpeg


A tudatszint amin vagy éppen az elegendő sorolásba esik. Itt tartasz. Ezzel van dolgod. Itt gyógyítsd magad. Utána szárnyakat kapsz! A gyógyulás után tudsz tovább lépni. Ne erőltesd magad bele nagyobb erőkbe, mert van már elég elmebeteg a kór-házakban. A “másvilágon” való munka nem mindenkinek való. Néha sokkal többet jelent, ha önmagadon munkálkodsz. Belsőnk mindig jelez, mikor képes továbblépni. Kapunk egyfajta “tudattágítást” is, ha teszünk érte. De csak akkor. A született képesség nem jelenti, hogy emelkedsz. Hasznossá is kell tenni itt. A manna nem potyog csak úgy be a szánkba. 
Mondá vala egy Nagymester:

“Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!”  (János 5:8)

Hát járj! 

É R T É K E S   V A G Y !

046d66ff-92e3-4241-bb84-47f7ab90d9bd.jpeg

Szólj hozzá

Tudatosság Önismeret Test-Lélek-Szellem Öntudat Önmunka