Mondhatnám, hogy faltam a könyvet, de ez nem lenne igaz. Szerettem volna, de valamiért már majdnem két éve hánykolódom benne. Egy lap után általában elaludtam. A két oldal már csúcsnak számított. 
Miért volt ez így? 
Nem azért mert érdektelen lett volna. Egyszerűen várnom kellett vele. Egy terhelő kapcsolatban voltam és nemhogy előrehaladni nem tudtam sem a kapcsolat minőségében, sem a magam dolgában, hanem éppen egy visszahúzó, befékező, szétszedő élményt éltem meg. A kapcsolatból való kilépés után újra elővettem a könyvet, mert Húgom jelezte, van benne olyan, ami érdekelhet. De mégsem ment. Közben mély önmunkát végeztem. Kivettem az ajándékokat ebből a nő-férfi kapcsolódásból és feldolgoztam a gátló tényezőket is. 
Mígnem eljutottam egy olyan pontra, mikor letettem egyfajta lélekszerződésemet, megköszönve, de betelve annak minőségével. 
Láss csodát! Kinyílott a könyv! De nem is akárhogy! Ahogy olvastam, potyogtak a könnyeim. A vége felé vált fontossá az üzenet a párkapcsolat miatt. Nem engedte a Magasabb Énem, hogy anélkül olvashassam, hogy átéltem mindazt, ami le van írva. Ezért volt a nyújtás. Hálásan fogadtam, mind a tanítást mély magomból, mind a megerősítést Ágitól, az írótól. Valószínűleg ezen megélesek nélkül csak egy érzelmekkel teli regény lett volna. De így szellemi, lelki munka.