Horvath Krisztina - JŐ A KÉK                 

Tereknek Ideje, Időnek tengere 

egybekél a Mostban, 

hol minden az EGY-be megy.

S odabent az Egy-ben, 

a véget nem érő határtalan SZER ELEM-ben,

tovább tágulsz a MÁ-ba, a Mind-ÉN-ség szavára.

S figyelj most jól reám.

Tudod, hogy nincs már több „megállj!”

Hisz jő a Kék, s kél a nép,

megremeg a Föld, s megnyílik az ég.

Árad a folyó s tombol a szél.

Ki magjában bent, ő sohasem fél.

Hisz bent a Magban Egyként él.

De aki kint, ő még fél.

Még FÉL ELEM-ben s nem az EGY-ben él.

Érzed-e már a lényegét (Lény Egét)?

Ki bent az EGY-ben EGÉSZ-ként él,

ő semmitől sem fél.

Mert egységbe ért.

S teljesen mindegy, hogy kint mit hoz a Tér.

Hogy mi látszik odakint, 

mi az elmének megfogható.

Mert ami igazán lényegi, 

az bent magodban, szívedben található.

Hisz az az Igaz Való.

Mely teljességben lakozó, s oltalmazó.

Csak érezd a benned élő MIND-ÉN-HAT-ót.

S mikor megnyílik a Tér, 

ki szívében él, ő örömlétbe kél.

S a fényes Nap helyett 

felragyog a Hold a Mindének felett.

Bevilágít Eget-Földet, 

minden kéket s az összes zöldet.

S ki szívében már ébredett, 

benne átírja a képletet.

S kinek testén felragyog a Jel, 

átíródik benne minden egyes sejt.

S egy új Térben, s új Létben, 

ragyogó Új MI-NŐ-s-ÉGben,

teljes, tiszta éberlétben, 

felhangolva ébred fel 

az Eredendő Mi-Nő-séged Égi Lénye, 

ki lebeg már a Fellegek (Mindenek) felett.

S abban a téridő nélküli létben,

a Szernek minden Elemével, ő tovább teremt.

Várd hát a Szelet.

2022-06-30