Abba kellett hagyjam a jógát reggel, mert jött néhany gondolat…
A halállal kapcsolatban…
Az Ősi, a valóban ősi hitünkben ezt MEGBOLDOGULásnak nevezték. Nem véletlen. A Halál csak egy nyakatekert, kifordított világban szörnyűséges, szomorú megélés. Amúgy a Kapu után már nem így van. Mert megtörténik a számvetés, megmérettetés és tervezhetsz újra. Mint végtelen, korlátlan Lény! Aki még itt ebben az életben megteszi a számvetést, a tanulság levonását és eszerint él, az ÉL. Úgy is mondják, van ÉLET az életében. Igen. Ez a lényeg.

Hogy kell-e gyászolni?

Igen, kell, lehet. Mert magunkat látni egy a szeretett lény elmenése után szomorúsággal tölt el. Mert az űr, amit hagyott maga után, még egy darabig hiányzik, kitöltetlen. Normale…

A gondolatom, ami megjött, megrázó volt számomra. 
Sok-sok ezredév halálát hozzuk, tároljuk magunkban. Az eröszakos halálok, nyomot hagynak. Mikor így kell átkelni…vagy nem is tudsz átkelni a sokktól…mikor bolyongsz. Mikor pl. az inkvizíció által kivégzett, megkínzott emberek tömegei hagyták el e világot, akkor valóban ma olyan lelki traumákkal kell szembenéznünk, ami bizony nem könnyű. Úgymond halál félelemmel tölt el. Mert ezt kódoltuk.

A Másvilág kapui évről évre vékonyabbak. Néha hosszú ideig nyitva vannak. Egyre többen tudnak kapcsolódni ODA. Egyre több segítő kapja a lehetőséget, nemcsak a felkészítésre, átsegítésre, de a halálon túli kapcsolódásra, dimenziókapu nyitásra is. Gonddal, felelőséggel kell ezt végezni. Tudom. 
Szeretem, hogy megnyílik, hogy békeséggel tölt el.
Szeretek Élni!