A tegnap AZ kalandosra sikerült.
Költöztetés.
Én fuvaros, pakoló. Kölcsönkapott autóval, vonóhoroggal, utánfutóval.
Egy fivar után a főút kellős közepén, belső sávban gőzfelhő a motorháztető alól és se tőled, se hozzád.
Kipattantam most mi legye? Kocsisor. A mellettem ülő...most kéne egy férfi...vagy valami ilyesmi. Fogom a telefont, higy majd azon valaki..l
Egyszerre ott terem, rátolat egy sárga puttonyos az autőra. Kipattan egy férfi és kérdi:
- Vontató kötél van?
Tanácstalanul kutatok hátul. Volt. Gyorsan felszerelte, rövid utasítasokban elmondta mire figyeljek és és levontatott minket egy csöndesebb, elég hosszú parkolóba. Ott belenézett a motortérbe...vízpumpacső szétdurrant.
Adott elérhetőséget vontatásra, szerelőnek és ment tovább.

Eztán jött a hogyan kerül helyére az autó? Anyukám. Hívjuk. 75 évesen végigjárta a parkoló autóit, hogy melyiken van vontatóhorog. Kiderítette kié és teljesen ismeretlen, frossen végzett pszichológus lánnyal jött. Autóval, vonóhoroggal. Kedves Hölgyünknek is első utánfutó vontatás, első autó vontatás, aztán első autó parkolóba tolasa volt. Felhőtelenül, beszélgetve a dőlő forróságban.

Üzenet társnak, hogy mi történt. Még nem tud elszakadni munkától, de siet és vigyük az autóját, folytassuk.
Úgyhogy folytattuk. Késő estig, sötétben is.

Mit mondjak egy ilyen nap után. Sok tanulság!
Az emberekbe vetett hit.
A jóság az emberekben.
Amit adok, az visszajön.
Ahogy én gondolkodom, olyanná alakul a tér körülöttem. Azt vonzom be.

A cselekmények kiszámíthatatlan, tervezhetetlen, mégis magától értetődő folyamata.

SZÉP JÖVŐT!