Austeya, a litván méhistennő

Tíztől lefelé számolva lementem a képzeletbeli lépcsőn zéróig. 

Hirtelen elkezdtem zuhanni a sötétben. Nem volt félelmetes, inkább magától értetődő. Olyan volt mintha egy fekete lyuk lett volna, ami felé zuhanok.

De mielőtt beleestem volna, láttam egy szemet, sötét írisszel. (A sötét, a zuhanás, a belesés nem földi érzes volt, de ezekkel a szavakkal tudom legjobban leírni.)

Egy sötét csatornában zuhantam tovább. Lassan kivilágosodott és hirtelen egy egyiptomi szárnyas nap tűnt fel, majd tolték jelekbe ment át. 

Aztán ott voltam. 

OTT!

7. Századi arany tábla az Égei kultúrából

Egy ragyogó Lény előtt álltam, aki se férfi, se nő nem volt. Ragyogó valami vette körül, ami állandóan mozgott. Olyan volt, mint a méhecske szárnya. Ilyen volt a felső teste. Alul sötétben volt. De látszottak a körvonalak...mintha potroha lett volna, de nem az volt. Csak éppen nem lábat láttam.

Azt mondta ez minden.

A kezdet és a vég.

EGY.

Semmi sem választ el semmit.

Ugyanaz a múlt, a jelen és a jövő.

A férfi, a nő.

Isten.

Azt mondta Isten is ugyanaz.

Ennyi volt.

Jézus mondta nekik: Ha a kettőt eggyé teszitek, és ha a belsőt (olyanná) teszitek, mint a külső, és a külsőt, mint a belső, és a fölsőt, mint az alsó, és hogy a férfit és a nőit ez egyes-egyetlenné fogjátok tenni, hogy a férfi ne legyen férfi, sem a nő nő; ha szemeket szem helyébe teszitek, és ha kezet kéz helyébe, és lábat láb helyébe, és képet kép helyébe, akkor fogtok bemenni [a királyságba].

                                                                                                                                   Apokrifek: Tamás Evangéliuma 22.