Kapunk előrejelzéseket.

Na nem arra gondolok, mikor mások írják le és jelzik, hogy majd holnap mi fog történni.

Én a Földre gondolok. A körülötte lévő Égboltozatra.

A vizekre, a fákra, az éghajlatra...

Arra, hogy ha kinyitom a szemem, akkor ott van minden.Nem kell másoktól hallgatnom, hogy ők hogyan gondolják a az elmúlt és mostani napok sodrását, történését.

Tegnap testvéremmel elmentünk sétálni. Hamar megálltunk. Üldögéltünk a falu széli ligetben, beszélgettünk. Jó hogy vagyunk egymásnak... Kis idő múlva elkezdett vonzani az Eredő. Bementünk. A szokásos Rendet valaki megbolygatta...kvaddal hasította fel a turbolyamezőt, felcsíkozta nyugodt, pihenni akaró talaját. Hány helyen lehet még így?! Az erdőben hamar ösztönileg cselekszem, semmire, senkire sem figyelve. Lefeküdtem hanyatt és néztem a csupasz fakoronák éles rajzát a csodás kék égen. Aztán széttártam kezeim és odaadtam magam a Földnek. Oda. Gondolat nélkül. Egyszerűen. Mert most ezt tudtam adni. Ott voltam...csak voltam. Aztán úgy éreztem elég. Nem tudom mennyi idő telhetett el és Tesókámról el is feledkeztem, nem tudtam mit csinálhat. Felültem. Néhány lépésnyire tőlem, ő is feküdt a földön. Ettem turbolyát, hálát adva minden JAVáért. 
...és kész. Ennyi volt. 
KiTELJesedés. Mint ahogy a Nap teljesre ragyogja a Holdat. Akadály nélkül.

 Este még köszöntöttem felkeléskor a Holdat, most hajnalban pedig békésen írom le ezeket a szavakat. Az eső csendesen esik és mossa...mossa...mossa el........
Ennyi.