Úgy gondolom nagyon fontos, hogy az ember néha elhagyja magát. Néha kikapcsolja a személyiségét, az eszét, az akarását és megengedje, hogy hasson a Láthatatlan. Hogy belehelyezkedjen a pillanat varázsába, a Szeretet, a Természet mostjába. Ilyenkor beáll a SZERbe minden elvárás, megfelelés nélkül.

...és akkor...

Megérkezik a Kegyelem állapota.
Mert feladod...

Ez a nap olyan pillanat volt az idő sodrában, mikor úgy éreztem, hogy szeret a látható és a láthatatlan világ is és én viszont szeretem.
Benne volt a segítés, a vad, buja természet, a gombaszedés áhítata, a szomorúság és vigalom, az ajándék, a víz sodra és örvénye, a gyógynövények rezgése, a férfi és női minőség minden szinten, és a szeretet mindent elsöprő gyógyító, átkaroló gyengédsége és ereje.
Igen ilyen volt a Pünkösd hétfő.

Köszöntött a Salix Alba és a Nuphar Lutea is.
Most itthon dolgozom velük...és nézem ahogy a hazahozott Vízitök és Békalencse védelméből előjönnek az ebihalak és lubickolnak. Önfeledten.

Átmosó, hálás nap. Ami a legfontosabb, hogy hat a mostban is. Soha ki nem törölhető kegyelmi pillanat egy egész napban. Ezt már viszem magammal.